jessyblog

     - 32. rész-

A titok.

„Olykor, hogy megvédjük azt, akit szeretünk, jobb titkot tartani.”

Eltelt egy hét, teljesen meggyógyultam és Billel a nap 14órájában együtt vagyunk, de már egy hete furán viselkedik. Pláne mikor késő estig ott van nálam és szóba kerül, hogy akár ott is aludhatna. Egyszerűen nem tudtam rávenni arra, hogy újra ott aludjon. Mindig talált valami béna kifogást, ha pedig rákérdeztem terelt.

-       Bill! – feküdtem a mellkasán miközben ő egy újságot olvasott én pedig az esti híradót figyeltem

-       Hm? – nézett le rám mosolyogva

-       Nincs kedved ma itt aludni? – tettem fel lassan minden napossá váló kérdésem, reménykedve, hogy most igent mond.

-        Nem lehet. – húzódott el tőlem

-       Mond már el, hogy miért? – erősködtem

-       Jó, itt alszom. – egyezett bele fújtatva – Olyan értetlen vagy Hay.

-       Most mérges vagy rám?

-       Nem. – vágta rá és felült

-       De látom, hogy van valami baj.

-       Saját magamra vagyok mérges, nem rád.

-       Sajnálom. – húztam el a szám kicsit megrémülve, hogy beszél velem – Tudod, meggondoltam magam. Nem kell itt aludnod, ha szeretnél nyugodtan menj haza. – néztem a plafont

-       Hayley! – dőlt le mellém és megfogta a kezem – Tudod, ez nem arról szól, hogy nem akarok itt aludni, mert igenis akarok, de még mennyire…

-       Van kedved elmagyarázni? – szemeztem vele

-       Nehéz elmagyarázni, úgy hogy ne értsd félre… - söpört ki az arcomból egy göndör hajtincset

-       Azért megpróbálhatnád. – húzódtam közelebb

-       Egyszerűen csak rossz belegondolni, hogy mennyire fiatal vagy és pont én alszom nálad. A tanár és a diákja. Ha egyszerűen erre gondolok, görcsbe rándul a gyomrom, mert nem ez lenne a természetes. Lelkiismeret furdalásom van, hogy ezt teszem veled.– mondta végig mélyen a szemembe nézve, amivel elszomorított. Persze tudtam, hogy nem akart megbántani, de mégis sikerült.

-       Menj el! – szorult el a torkom

-       Tessék? – lepődött meg

-       Azt akarom, hogy menj innen. – keltem ki az ágyamból és bevágtattam a fürdőbe

-       Hayley én nem így értettem. – jött utánam, de az orra előtt becsaptam az ajtót – Kérlek, gyere ki! – kopogtatott

-       Menj már el! – kiabáltam ki

-       Úgy sem megyek el, míg ki nem jössz. – mérges voltam rá, nagyon mérges, így csak hallgattam. Hosszú perceken át dühöngtem, majd erőt vettem magamon és kinyitottam az ajtót. Bill, persze ott állt velem szembe és megölelt. Nem löktem el, de vissza sem tudtam ölelni.

-       Tudod, mindig azt mondod, hogy te nem akarsz bántani, de észre sem veszed már miket mondasz. – léptem hátrébb

-       Nem úgy értettem. Tudtam, hogy félre fogod érteni. – fogta meg a kezem

-       Tudod én csak azt szerettem volna, hogy végre beszéljük meg ezt a dolgot, de olyan, mintha azt mondtad volna, hogy nem szeretsz velem lenni.

-       Pedig én tényleg nem így értettem csak tudod, olyan nehéz nekem erről beszélni.

-       Akkor mutogasd el bánom én, csak valahogy add a tudtomra mi a baj. Miért nem akarsz itt aludni velem? – tettem fel újra ezt a kérdést kicsit emeltebb hangon

-       Mert féltelek. – mondta, amivel megint felmérgesített

-       De mitől? – kiabáltam mérgemben

-       Magamtól. – emelte fel ő is a hangját

-       Miért mit csinálnál velem? – ordítottam tele torokból, de attól, amit Bill akkor csinált elhalt a hangom egy időre.