-39. rész-
Tökéletes este
"Vannak piros betűs napok az életünkben, amikor olyan emberekkel találkozunk,akik megborzongatnak bennünket, akárcsak egy találó vers; olyan emberekkel,kiknek kézfogása csordultig van a kimondatlan együttérzéssel, és akiknek gazdag természete mohó és türelmetlen lelkünket csodálatos tétlenségbe ringatja...”
- Azt hittem mondtam már neked.
- Elfelejtetted mondani… - rágcsáltam újra számat az izgalomtól
- Tudod, az ikertestvérem és nem tudnék tőle elszakadni, ezért így oldottuk meg. Elég távol vagyunk egymástól, hogy tudjuk élni a magánéletünket, de elég közel, hogyha bármi baj van akkor ott legyünk egymásnak. – mondta Bill és akkor jutott el a tudatomig, hogy Tom mennyire fontos neki. Nagyon reméltem, hogy ez kölcsönös a két testvér között.
- Vigyél haza! – néztem rá kérlelő szemekkel csendesen
- Hay… - ölelt magához -…ne gyerekeskedj már! Nap, mint nap találkoztok, a tanárod! Ismered őt!
- Jó, de ennyire személyesen nem… mi van, ha ki nem állhat, mert velem vagy? Biztosan nem engem képzelt el melléd.
- Badarságokat beszélsz!- söpört ki a szememből egy kósza hajtincset – Tom volt az aki bíztatott, hogy mondjam el mit érzek és, hogy ne érdekeljen senki. – mosolygott, amitől kicsit megnyugodtam és az ajtó felé kezdett húzni.
- Azt szeretnéd, hogy kihulljon a hajam, ugye? – sétáltunk egyre közelebb az ajtóhoz
- Eszembe se jutna ilyesmi, de úgyis sok hajad van, meg se kottyanna neked! – nevetett rajtam és kinyitotta előttem az ajtót. Azonnal megcsapott Bill kellemes illata, ami mintha a falakból áradt volna. Óriási ház volt, fehér márványkő padlóval és vanília színű fallal. Sötét volt a folyosón, de fény szűrődött ki az utolsó szobából, ami nem volt ajtóval leválasztva. Bill felkapcsolta a lámpát és bekiáltott a szobába.
- Megjöttünk!
- Szia! – köszöntem halkan és remegő kezekkel rángattam le magamról a cipőm
- Helo! – hallottam Tom hangját kiszűrődni, majd Bill azonnal elkezdte a körbe vezetést. Összesen 4 szobát számoltam, amik a folyosóról nyíltak. Egy wc, dolgozószoba, ami tele volt rajzokkal és különböző anyagokkal, nagyon tetszett a nagyméretű homok színű fürdő, de a legjobban Bill hálószobája tetszett. Óriási francia ágya volt nagy díszpárnákkal, amekkorát csak filmeken látni. Szó szerint hívogatott hófehér puha takarója. A szobában volt még egy akkora fehér fotel amekkorába 3 ember is elférne egy színben hozzá illő könyves polccal. Mégis a legjobban a hatalmas ablak fal tetszett, ami a gyönyörű, kivilágított kertre nézett.
- Ez csodaszép! – álldogáltam az ablak előtt tátott szájjal
- Ez a szoba a kedvencem az egész házban. – puszilt arcon és tovább húzott maga után a nappaliba, ahol Tom ott feküdt az óriási bőrkanapén és a falra felszerelt plazma tv-t kapcsolgatta. Gyorsan körbe néztem ez a szoba volt a legnagyobb és a legtágasabb. Talán egy nagy zene teremhez tudnám hasonlítani. A nappali fehér volt, de a szoba egyik oldala apró tükör mozaikokból volt kitéve. A nappaliban halvány barna parketta volt lerakva és rajta egy szőrmés fehér szőnyeg. Persze a menő üveg dohányzóasztal és bárpult sem hiányozhatott. Az amerikai konyha egy hosszú lekerekített oldalú akváriummal volt elválasztva, amiben sok féle színesebbnél színesebb hal úszkált.
- Végre, hogy ideértetek már 1 órája várlak titeket. – kelt fel Tom a kanapéról
- Boccs, csak útközben Hayleynek pánik rohama volt. – árult el Bill
- Mitől? – jött közelebb és a legnagyobb meglepetésre 2 puszival köszöntött
- Azt hitte tényleg ejtőernyőzni viszem. – ingatta a fejét Bill és magához húzott
- Sötétben? – húzta fel pontosan úgy szemöldökét Tom, mint ahogyan Bill szokta
- Ebbe nem gondoltam bele… - pirultam el butaságomon
- Hívott anya a kutyák miatt? – ültetett le Bill a kanapéra és megfogta a kezemet. Ez volt az első alkalom, hogy szemtanú előtt mutattuk ki, hogy egy párt alkotunk. Miközben ezen merengtem Bill és Tom valamilyen kutyákról beszélgettek, akiket az anyukájuk Simone valamiféle kiképzésre vitt 2 hétre.
- Mond Hayley mennyire ijedtél meg attól, hogy én is itthon leszek? – találta ki gondolataimat Tom, amivel pár pillanatra letaglózott. Gondolkoztam, hogy az igazat mondjam-e vagy inkább hazudjak, de végül kitaláltam a köztes megoldást.
- Igazából Bill nem is mondta, hogy együtt éltek, vagyis nem emlékeztem rá. Már csak akkor tudtam meg, hogy itt leszel mikor ideértünk. – próbáltam könnyeden elbeszélgetni
- Persze, biztosan szégyelli a bátyát. – Tom
- Hát, de mond, hogy nincs rá okom?! – forgatta a szemét Bill
- Mit kérsz inni Hayley, mert az öcsém akkora egy tapló, hogy eszébe se jutna megkérdezni… - marta Tom Billt mire Bill bemutatott neki
- Semmit köszönöm. – mosolyogtam rajtuk
- És valamit enni? Ma én főztem… - hagyott hatásszünetet Tom – rendeltem pizzát.
- Aranyos vagy, de azt sem kérek. – nevettem rajta
- Nagyon jó vendég vagy. Te jöhetsz máskor is! - kacsintott rám mosolyogva
Nagy meglepetésemre a hangulat épp ugyan ilyen jó maradt az este többi részében is. Dvd-ztünk közben beszélgettünk, Tom megmutatta az ő lakrészét is, kártyáztunk és az estém egyszerűen tökéletes volt.
- Tom hatalmasat csalódtam benned. – mondtam fetrengve Bill ölében a kanapén
- Még pedig Törpe? – kaptam ezt a becenevet az este folyamán Tomtól
- Nem is vagy olyan bunkó, mint hittem. – mosolyogtam rá
- Te sem vagy olyan kedves, mint hittem. – vigyorgott rám vissza Tom, majd felkelt mellőlünk
- Na fiatalok én lefekszem aludni, ne huncutkodjatok hangosan és könyörgöm… - emelte a tekintetét az égre – védekezzetek!
- Hülye! – dobta meg párnával Bill, testvérét, aki kajánul elmosolyodott
- Kössz ezt az estét, szép volt, jó volt. –tette el Tom a telefonját az asztalról és elindult haza, de még visszafordult egy pillanatra – Öcsi!
- Hm? – nézett rá Bill
- Jól néz ki, okos, vicces, azt hiszem felhőevő, tehát nem is fogyaszt olyan sokat, ne szúrd el! – kacsintott rám és intett egyet – Jó éjt galambocskáim!
- Jó éjt. – mondtam mosolyogva és tudtam Tom megkedvelt.
Utolsó kommentek