jessyblog

 -10. rész-

Olyan furcsa mostanság

" Az élet barátok nélkül olyan, mint egy másodfokú egyenlet; teljesen értelmetlen…"

Rosszkedvűen léptem be a terembe reggel és hangulatomon az sem változtatott mikor Billt is ilyen kedvében találtam. Maga előtt összefonta a karjait és szomorúnak látszott. Annak most legalább örülhettem, hogy nem dühösen néz rám.

-          Szia. –tettem le a táskám az egyik padba

-          Szia. –biccentett elkeseredett szemekkel, de mikor közelebb mentem hozzá, hogy gyakorolhassunk megkeményedett tekintete

-          Gyakoroltam. – néztem a cipőm orrát

-          Az jó akkor ma vehetünk egy új dalt. – adott a kezembe egy kottát kedvetlenül

-          Oké.

Aki ki ismeri, magát ezen a fickón annak leborulok a lábai elé.

-          Na, jó kezdjük!- sóhajtott mélyet majd eljátszotta a dalt zongorán. Megbabonázva néztem kezeit melyek egy hibát sem ejtettek és lágyan simultak a billentyűkre. Szemeit némelyik hangnál lehunyta majd lassan felnyitotta. Miközben néztem egyenletes kilégzéseit én is úgy kezdtem venni a levegőt és megszállt valami kimondhatatlan nyugalom. A dallam lassú volt és szomorkás hangulatú, épp olyan amilyen az enyém volt.

-          Rendben lesz? – nézett fel rám szempillái alól, amitől meghűlt bennem a vér. Csak egy bólintásra futotta tőlem semmi többre.

-          Akkor most együtt, a szövegre figyelj! – adta ki az utasításokat majd elkezdte újból azt a dallamot játszani.

És az óra további része is ilyen volt…

-          Ügyes voltál, elkísérlek Tomhoz, ha nem gond. – csukta le a zongora tetejét kicsengetéskor

-          Nem az. – mondtam egyhangúan

-          Oké. –nyitotta ki nekem az ajtót. Bármennyire is mogorva volt velem ezen a napon az udvariassága megmaradt. Csendben sétáltunk végig a folyosón, ami miatt szerencsémre kevesebben bámultak meg minket. Belépve a terembe Tom felkapta a fejét testvére érkezésére.

-          Megint itt hagytad a tollad? – kérdezte gúnyosan

-          Ma nem. Csak szólni akartam, hogy anyu visz haza, ha végeztél ne várj meg.

-          Ezt ráértél volna ebédnél is megmondani! – nézett rá Tom gitárral a kezében én meg csak ott álltam az ajtóban kíváncsian figyelve a beszélgetést.

-          Miután Hayleyvel vége az óránknak elmegyek és már ebédnél sem leszek.

-          Hova mész te ilyenkor? – lepődött meg Tom

-          Erre-arra. – zárta le a témát Bill, amitől kínosan éreztem magam, mert azt gondoltam miattam nem osztja meg Tommal az úti célját. Persze azt nem értettem, ha ilyen személyes dolgokról volt szó, akkor miért kellett velem jönnie ide…

-          Jól van. – húzta fel szemöldökét Tom kíváncsian, de ráhagyta

-          Megyek is, csak ennyit akartam. Jó órát! – ment ki az ajtón

-          Ez fura volt. – mondta Tom öccse után bámulva épp úgy, mint én

-          Tom, velem van baja? – néztem rá értetlenül

-          Nem hinném, miből gondolod? – nézett rám zavartan

-          Az utóbbi két napban elég… fura, mintha dühös lenne rám. Pedig nem tettem tudtom szerint semmi rosszat ellene…

-          Áhhh… - nézett megvilágosodva

-          Mi az?

-          Jah… semmi. Veled semmi baja Hayley nyugodj meg! Inkább tanuljunk!- vette gitárját a kezébe majd játszani kezdett. Ő is olyan rosszul tudott terelni, mint én.

Ez a napom nagyon unalmasan telt. Volt még egy órám Billel az ebédszünet előtt, de most nem mutatta jelét annak, hogy bármi baja is lenne velem. A hangulata gyorsabban változott, mint ahogy én azt fel tudtam fogni. Megint a kedves és rendes Bill volt, mint amilyennek megismertem ebben a pár hétben.

-          Hát akkor érezd jól magad!- búcsúzkodtam óra végén az ajtóban

-          Miért is?- nézett rám zavartan

-          Csak hallottam, amit Tommal beszéltél… és… azt hittem… bocs, nem akartam hallgatózni!- magyarázkodtam

-          Hayley!- nevette el magát- Tudom, hogy hallottad, hiszen ott álltál mellettem. Csak valamit el kell intéznem ennyi az egész.

-          Ohhh… értem! Hát, de akkor is érezd jól magad. – mosolyogtam rá

-          Kösz Hayley. – bólintott komolyan, amit megint csak nem tudtam mire vélni

-          Akkor, szia. – intettem

-          Szia, jó étvágyat és egyél rendesen, mert mostanság annyit eszel, mint egy madár!- mosolygott kedvesen, amelyre én is egy mosollyal feleltem majd kiléptem a folyosóra.

Pontosan tudja mennyit eszek ebédnél, tehát ő is engem figyel épp úgy, mint én őt. Jutott el az agyamig ez a felismerés, amitől tótágast állt a gyomrom a boldogságtól. Mire beértem az ebédlőbe le sem lehetett volna vakarni az arcomról a mosolyt.

-          Miért vigyorogsz úgy, mint a vadalma és merre jár a szemezős partnered? – biccentett Denise az előttünk lévő asztalhoz ahol Bill helye üres volt

-          Valamilyen dolga akadt. –rántottam meg a vállam

-          Dolga… - gondolkozott el- miféle dolga?

-          Valami elég titkos lehet, mert még Tomnak sem árulta el…

-          Akkor valami nő van a dologban! –kombinált Denise

-          Micsoda? –nyeltem félre a teámat

-          Jajj ne ijedezz már csak egy ötlet volt.

-          Nagyon rossz ötlet Denise! Bill nem olyan.

-          Miről folyik a téma? – ült le mellém Phil egy kajával teli rakott tálcával a kezében

-          Épp azt tárgyaljuk ki, hogy Bill Kaulitz mit csinálhat a szabadidejében.

-          Én az ő helyében tuti csajoznék! –tömte a fejét pizzával Phil

-          Ha jót akarsz, ezt ne mond ki még egyszer Hayley jelenlétében! – szólította fel Denise Philt

-          Mert? –kérdezett teli szájjal

-          Szerinte Bill szüzességet fogadott.

-          Én ilyet nem mondtam!- tiltakoztam

-          Igaz szerinte csak Bill nem csajozik… - forgatta a szemeit Denise

-          Még, hogy nem! –nevetett Phil

-          Ha így is lenne, azt tuti nem suli időben csinálná, és azt elárulná Tomnak!

-          Mert te annyira ismered őt, igaz?

-          Hát nálatok igenis jobban. –zártam le a témát mérgesen

Nagyon mérges voltam Denisere, amiért bogarat ültet a fülembe. Már csak egy zongoraórám, volt Georggal, de teljesen használhatatlan lettem a sok gondolkozástól. Folytonos rémképeim voltak Billel kapcsolatban, amint éppen egy korban hozzá illő nővel sétál a parkban szikrázó napsütésben. Bolond Denise, miért tetted ezt velem? Közel voltam az elmebajhoz mikor eszembe ötlött, hogy sétálok egyet és kiszellőztetem a fejemet. Mikor kiléptem a Kollégium nagy kapuján, varázslatos érzés kerített hatalmába… Abban a pillanatban tudatosult bennem, hogy itt az ősz. Ez volt a kedvenc hónapom. Sem túl meleg, sem túl hideg, egészen friss ilyenkor a levegő és minden színes. Káprázatos volt ilyenkor Németország! Végig mentem a sétányon majd a közeli parkban ahol Billel a rémképeket képzeltem el leültem egy padra. Teljesen elvoltam, a gondolataimba merülve, mikor feltűnt előttem hihetetlenkedő szemekkel nézve rám…

-          Hayley? Mit keresel te itt?

-          Bill?- döbbentem meg, hirtelen úgy tűnt beigazolódnak a rémképek

-          Megengeded? – mutatott a pad üresen hagyott felére

-          Persze! – figyeltem minden mozdulatát árgus szemekkel

-          Hogy-hogy erre jársz? – nézett rám kíváncsian

-           Csak sétálok és te?

-          Én is.

-          Nem úgy volt, hogy… - de nem mertem kérdezősködni hisz ki vagyok én neki, akinek beszámolóval tartozik?

-          De… ez az elintézni valóm. Gondolkozni jöttem. –adott választ fel nem tett kérdésemre

-          Baj van talán?- érintettem meg kezét, amitől megborzongott és én is. Mióta ismerem először értünk egymáshoz és ez valami fantasztikus érzéssel töltött el.

-          Hát nem valami felhős a helyzet… - húzta ki kezeit az enyém alól és zsebeibe rejtette

-          Megtudhatom, min gondolkozol? –néztem rá kérlelő szemekkel

-          Rajtad Hayley.