jessyblog

-24. rész-

Csoda.

"Semmi sem állítja meg azt, aminek eljött az ideje."

-       Köszönöm. – suttogtam kicsit szomorúan a kedves idegennek háttal, de akkor megcsapott az öltöny illata és én pontosan tudtam, hogy csak egy embernek van ennyire ellenállhatatlan parfümje. Szélvészként fordultam meg, de már ő is csak pár centire volt tőlem így abban a nagy ruhában megbotlottam és a karjaiba zuhantam. Mikor felnéztem tökéletes arcán a már annyira megszokott mosolyt fedeztem fel. Úgy ugrottam a nyakába, mint egy kisgyerek, lábaimat lógatva ő pedig szorosan tartott.

-       Szia Hay, látom levettelek a lábadról! – nevetett én pedig vele nevettem

-       Bill annyira hiányoztál! – öleltem még szorosabban magamhoz

-       Te is nekem kicsi lány! – szagolt bele hajamba és óvatosan letett a földre

-       Neked nem Milánóban kellene lenned?

-       Csak nem hagyhattam ki életed első bálját. – mosolygott

-       De ezért nem kellett volna… - buggyant ki a könnyem

-       Mi a baj? – nyúlt állam alá

-       Meghatódtam… - szipogtam

-       Ne sírj! – törölte le könnyeimet ujjával és boldogan nézett rám. Nem volt elég, hogy a hormonjaim túltengtek bennem és úgy kellett több alkalommal is visszafognom magam, mellé még ellenállhatatlanul is nézett ki hófehér élére vasalt ingjében. Túl közel volt, túlságosan közel. És úgy éreztem levetkőztem a gátlásaimat még, ha csak egy pillanatra is…

Még magas sarkú cipőben is lábujjhegyre álltam, hogy elérjem nyakát és átkulcsoljam kezeimet a tarkóján.

-       Hayley, ne… - ellenkezett erőtlenül, de túlságosan halovány próbálkozás volt ahhoz, hogy megállítson abban a percben. Az ajkam lassan nyomtam az övéhez, hogy megízlelhessem és Bill nem ellenkezett, de épp, hogy résnyire nyitottam ajkaimat, ő gyengéden, de elég erőt kifejtve eltolt magától.

-       Hayley kérlek, állj le! – mondta határozottabban, mint az előbb. Én pedig akkor tudatosultam a cselekedetemmel.

-       Bill… én… sajnálom!- hebegtem megszégyenülve és azt kívántam bár megnyílna alattam a föld és eltűnnék.

-       Ezt nem szabad! – ingatta a fejét és két lépést hátrált

-       Bocsánat! – néztem a földet kínomban

-       Hé… - jött közelebb amint meglátta, hogy nincs minden rendben- Nincsen semmi baj! – de nem sokat segített, így csak még rosszabbul éreztem magam – Hayley! – ölelt magához erősen

-       Én tényleg sajnálom. Nem szoktam leteperni senkit csak azt hittem, hogy te is… nem is értem mit hittem… - magyarázkodtam tehetetlenül és az tűnt a legjobb megoldásnak, ha elsétálok.

-       Most, pedig megfutamodsz? – fogta meg a kezem, mielőtt túlságosan kihátrálnék előle és visszahelyezte a nyakára.

-       Bill…? – néztem zavartan, ahogyan lecsúsztatta kezeit a derekamra majd fölém hajolt

-       Jól hitted, én is akarom, de fogalmad sincs, mennyi bajod származhat ebből. – suttogta egészen közel az arcomhoz

-       Nem érdekel. – ingattam a fejem és vártam, hogy közelítsen

-       De engem igen. – fújtatott

-       Kérlek… - szomjaztam ajkaira

-       Annyira gyönyörű vagy. – nézte arcom hihetetlenkedve. Gyengéden húzott magához, de mikor szánk összeért elnyíltak ajkaim és ő nagy hévvel csókolt. Szorosan tartotta derekam miközben végig barangolta számat. A szívem majd kiugrott a helyéből és alig bírtam felfogni, hogy ez velem történik. Csillogószemekkel néztem fel rá, majd megölelt. Percekig álltunk, így egymás karjaiban, de valamit nem tudtam hova tenni.

-       Honnan tudtad, hogy kint vagyok?

-       Beépített embereim vannak! – kacsintott rám

-       Gordon. – csaptam homlokomra

-       Tesztelt téged?

-       Inkább csak felmért.

-       Tudta, hogy úgy sem tudok neked ellenállni és megakart ismerni.

-       Gordon tud… rólam… rólad… hogy mi…? – próbáltam helyesen megfogalmazni a kérdést, de mivel még én sem tudtam mi van köztünk, így azt sem tudtam mit kellene mondanom.

-       Hogy oda vagyok érted? – hozott újra zavarba – Egy szót sem kellett szólnom magától is rájött.

-       És mit gondol most, mit mondott?

-       Ő nem szól bele.

-       De azt mondtad, hogy diákokkal nem kezdhet ki Tom. Te miért lennél kivétel?

-       Talán mert én komolyan is gondolom. –zárta le a témát – Nem fázol?

-       Nem. – koccantak össze a fogaim a vacogástól percek múlva

-       Jajj te lány, gyere! – fogta meg a kezem és elindultunk a terem felé

-       Nem szeretnék visszamenni. – torpantam meg

-       Én sem. – ingatta a fejét

-       Ugye úgy kellene tennünk, mintha semmi sem lenne köztünk?

-       Kérlek, érts meg! Engem egyáltalán nem érdekelne ki csámcsog a hátam mögött, de azt nem tudnám elviselni, hogy téged bántsanak és pedig megtennék hidd el! Igaz nincs kőtáblába vésve, hogy tanár nem járhat egy diákkal, de ha ez kitudódik, annak nem lesz jó vége, arról nem is beszélve, hogy biztosan elvennének tőlem, és új tanárt kapnál, amit nagyon nem szeretnék.

-       Rendben. – próbáltam összeszedni magam

-       Rendben. – ölelt magához

-       Köszönöm, hogy haza hoztál. –ücsörögtem álmosan Bill kocsijában, hajnalban, mikor vége lett a bálnak.

-       Nincs mit. – mondta ő is kicsit fáradtan

-       Akkor megyek. – nyitottam az autó ajtaját

-       Várj, segítek! – szállt ki és gyorsan megkerülte a kocsit

-       Köszönöm. – segített ki abban a nagy ruhában és felkísért a lépcsőn

-       Jó éjt Hayley! – engedte el a kezem

-       Neked is. – néztem kétségbe esetten, ahogyan elindul vissza az autója felé. Nem volt elég merszem kezdeményezni, ezért csak néztem, ahogy elsétál. Mivel nem volt mit tenni és már így is majd megfagytam én is elindultam a kollégium felé. Ám akkor szöget ütött a fejembe, hogy hétfő reggelig nem láthatom, hírtelen fordultam Bill irányába, de akkor már ő is ott állt tőlem 1méterre.

-       Mond, hogy holnap látlak! –hadartam miközben sietett felém

-       Hányra jöjjek érted? – hadart ő is, majd megcsókolt. Szorosan húzott magához a derekamnál fogva és észbontó intenzitással csókolt. Úgy kapaszkodtam nyakába, mintha soha többé nem akarnám elengedni.

-       Amilyen korán csak tudsz! – mondtam mikor mosolygós szemeivel találtam magam szemben

-       Pihenj kicsit, délre itt vagyok.

-       Várlak. – öleltem magamhoz majd bementem a kollégium ajtaján.

-       Nem bírtam magammal, ezért még írtan Denisenek egy sms-t, ezzel az üzenettel:

-       „- Megcsókolt, érted? Ez volt életem legszebb estéje, köszönöm, hogy elrángattál akaratom ellenére. Remélem nem keltettelek fel, korán eljöttetek Phillel, mi történt?”

-       „- Gratulálok kiscsaj, holnap mindent részletesen kivesézünk. Igen… Phil lehányta a ruhámat és muszáj volt haza jönnünk, kicsit én is szétestem. Nem keltettél fel, itt szenvedek az ágyamban, nem tudok aludni.” – jött a válasz pár perccel később

-       „ – Tudok valamit segíteni? Átmegyek!”

-       „ – Eszedbe ne jusson! Nagyon ki vagyok és utálom, ha néznek, miközben szarul vagyok”

-       „ – Oké, de reggel azonnal nálad kezdek, nincs apelláta! Igyál sok vizet és próbálj aludni, jó éjt! J”

-       „ – Gyere. Neked is.”