jessyblog

 -38. rész-

Pánik

„A rossz hír letaglóz, de aztán továbblépünk. A remény viszont megbénít.”

Nagyon gyorsan eltelt ez a nap és mire észbe kaptam már be is esteledett. Bill az ígéretéhez hűen este 8- kor már az ágyamon ült és nézte a tv-t.

-       Nem akarok több filmet nézni… - ültem fel az ágyamon

-       Hát akkor mit szeretnél csinálni? – nézett rám

-       Nem tudom, valami izgis dolgot… paintballozni vagy ejtőernyőzni, tudom is én csak egyszerűen csinálnék más valamit is a fekvésen kívül.

-       Szeretnéd, ha elvinnélek ejtőernyőzni? – húzogatta a szemöldökét és mivel tudtam, hogy úgy sem kivitelezhető ez, ebben az időpontban ezt válaszoltam:

-       Nagyon szeretném, ha elvinnél most azonnal!

-       És mi lesz a tériszonyoddal? – mosolyodta el magát

-       Leküzdöm… - rántottam meg a vállam

-       Hát akkor öltözz fel, elviszlek ejtőernyőzni! – ugrott fel az ágyról

-       Tessék? – nevettem el magam

-       Van egy haverom, aki ezzel foglalkozik…akár most is elvisz minket, ha szeretnéd. – vette elő a telefonját zsebéből

-       Ez komoly? – fagyott le a mosoly az arcomról

-       Persze, várj meg lebeszélem vele. – ment a fürdőbe és magára csukta az ajtót.

Először csak néztem magam elé Bill autójában, de lassan kezdtem elhinni, hogy ez most nem vicc, Bill komolyan gondolta az ejtőernyős dolgot. Halál félelmem volt akár egy széken is, nem hogy repülőn amiből még ki is kell ugranom… Tudtam, hogy nem tudnám megtenni, egyszerűen sokkot kapnék már csak a felszállástól is, és most mit kéne mondanom Billnek?Hogy csak vicceltem és, hogy azonnal forduljon vissza mert nem megyek sehová? Én komolyan azt hittem, hogy megint hülyéskedik, de mikor már 20 perce ott ültem az anyósülésen tudtam, hogy Bill nagyon is komolyan gondolta mind ezt. És én már megint bajban voltam…

-       Bill? – kezdtem remegős hangon

-       Hm? – nézett rám egy pillanatra az útról levéve tekintetét

-       Ez most komoly? – kérdeztem

-       Persze, Mark már kint vár minket. – mondta teljesen természetesen a tenyerem, pedig elkezdett izzadni. Sokáig nem tudtam erre, hogyan reagáljak, így csak csendben ültem ijedten.

-       Baj van? – nézett remegő lábamra

-       Nincs. – haraptam ajkamba olyan erősséggel, hogy kiserkent a vérem. 5 perc múlva már fal fehéren ültem a kocsiba remegő végtagokkal és izzadó tenyérrel, felfordult gyomorral, feszülten.

-       Biztos nincsen baj? – kérdezett megint

-       Állj félre! – szóltam rá hisztérikusan és ő azonnal elrántotta a kormányt, majd megállt az út szélén. Azonnal kipattantam és letérdeltem a fűbe. Bill sietve megkerülve az autót leguggolt mellém.

-       Mi a baj? – nézte, ahogyan kapkodva veszem a levegőt

-       Nem vagyok jól… - dülöngéltem, hogy elmúljon a hányinger

-       De mitől?

-       Félek, nem akarok ejtőernyőzni és lezuhanni, aztán meghalni… - hadartam el neki

-       Hay, nem viszlek ejtőernyőzni! – mondta nyugodt hangon

-       Nem? – néztem rá nagy szemekkel

-       Nem. Csak unatkoztál és gondoltam megleplek azzal, hogy megmutatom a házamat, de nem tudtam, hogy ennyire kikészít a füllentésem. – adott a kezembe egy hideg vizes palackot, ahogy kimondta elmúlt a hányinger és vele együtt minden ijedtségem.

-       Kérlek, ilyet többet ne csinálj! – ittam az üvegből és hagytam, hogy felsegítsen a földről

-       Nem gondoltam, hogy komolyan veszel… - nevette el magát és megölelt

-       Te túl jól játszod a szerepet. – pusziltam szájon és hagytam, hogy besegítsen a kocsiba. Sokat nevettünk magamon abban a pár percben, míg elértünk Bill házáig ami egyszerűen meseszerű volt. Modern és óriási.

-       Te egyedül laksz ebben a nagy házban? – esett le az állam mikor a garázsba értünk.

-       Nem, a ház egyik fele Tomé. – segített ki az autóból

-       Tomé? Tom is itt lakik és te felhoztál magadhoz? – ijedtem meg még jobban, mint a szabadeséstől és újra bepánikoltam. Reméltem, hogy csak álmodom.