jessyblog

 -11. rész-

Nem kéne ILYEN jóban lennünk

A boldogságot a boldogtalanságtól vékony fal választja el, amit lerombolni könnyű, újjáépíteni nehéz.

-          Rajtam?- lepődtem meg

-          Igen. –bólintott

-          De hát miért? Láttam, hogy velem van probléma! Talán tettem valamit?

-          Nem… semmi rosszat nem tettél Hayley. –nézett a szemembe tisztán

-          Akkor mégis miért?

-          Tudod nekünk nem kéne ilyen jóban lennünk. – nézett el másfelé

-          Ezt, hogy érted? –ijedtem meg

-          Ez csak a bajt hozná rád.

-          Nem értem miről beszélsz! – zavarodtam össze

-          Igen ebben reménykedtem. Csak arra kérlek, vegyünk vissza!

-          De miből? Ne szóljak hozzád talán?  - érthetetlen dühöt éreztem szavai hallatán

-          Nem így gondoltam. A tanárod vagyok tehát így ez elkerülhetetlen, de valami ilyesmi. Ha nem muszáj, ne beszélgessünk.

-          És ha nem lennél a tanárom? – zavart össze még jobban

-          Akkor minden teljesen más lenne. – ingatta a fejét keserűen mosolyogva

-          Figyelj, ha tettem…- de nem hagyta, hogy befejezzem

-          De nem érted, hogy nem csináltál semmit? Egyszerűen jobb, ha mától kezdve mi ketten tartjuk a két lépés távolságot. – ettől a mondattól éreztem úgy magam, mint akit jó erősen hasba rúgtak

-          Ha te ezt akarod…- dadogtam

-          Így helyes. – bólintott

Csak csendben ültünk egymás mellett még egy fél percig, majd felállt mellőlem.

-          Nekem mennem kell.

Nem szóltam többet, csak hallgattam mély sóhaját majd lépteit az avaron. Még csak most lépett be az életembe és már ki is sétált belőle.

Hogy értettem-e, mi folyik itt? Nem, fogalmam sem volt róla. Hogy akartam-e tudni? Igen. Tudom, hogy néha jobb a tudatlanság, de ez így nagyon idegtépő tudott lenni. Vajon lehet valakit, úgy szeretni, hogy nem is ismered igazán? Azt hiszem…