-12. rész-
Eljössz?
"Csak úgy, mint az évszakok az emberek is képesek változni. Nem túl gyakran esik meg, de amikor igen, majdnem mindig jó. Néha a törött az, ami újra egész lesz. Néha nyitni kell az új emberek felé és beengedni őket. De legtöbbször csak egy embert érint, aki valójában fél kimutatni, mit is érez, mikor megkapja a lehetőségét annak, amit sosem remélt. És néhány dolog sosem változik."
Dühösen vágtam le a cuccaimat az egyik padra, ezzel is levezetve a feszültséget, pedig én soha nem voltam egy hisztis lány, de ez a hír ezt hozta ki belőlem. Bill, ki már 4 hónapja nem képes velem rendes emberi kommunikációra, mert szerinte ezzel „JOBB” nekem, gyorsan kapta felém pillantását mikor elviharzottam mellette.
- Hayley, beszéljük meg! – lépett be a terembe Phil kérlelően
- Phil, menj el! Órám van. – ültem le a zongora elé és gyorsan játszani kezdtem egy elég ütemes dalt
- Bocsánat Bill! – kért elnézést tanáromtól
- Semmi baj. Mond csak el, amit szeretnél. – mondta Bill kimérten sem, mint barátságosan
- Hayl… - kezdte volna Phil az újabb monológját mikor félbeszakítottam
- Most nem érdekel! Szünetben elmondod. – felé sem fordultam csak tovább zongoráztam ki se lépve a ritmusból
- H… - sóhajtott mélyet-tényleg sajnálom!
- Tudom. – bólogattam, de a kezem meg sem állt
- Itt várlak majd az ajtóban.
- Készülj fel.
- Utálom, ha dühös vagy… - motyogta az orra alatt
- Csak azt ne mond, hogy nincs igazam! – fordultam hátra szikrázó szemekkel
- Kint várlak. – ment ki a teremből, de én nem hagytam abba a dallam játszását
- Elég mókás mikor mérges vagy. – jelentette ki Bill a hátam mögül
- Tán hozzám szóltál? – engedtem el a billentyűt, de nem fordultam felé
- Meg sem szólaltam. – mondta mosolygós hangon
- Kérem a kottát, hogy minél előbb túl legyünk rajta. – nyújtottam hátra a kezem
- Oda engednél a zongorához? –adta a kezembe a papírokat
- Elintézem egyedül is. – mondtam dühösen és átnéztem a hangokat
- Ahogy gondolod. – rántotta meg a vállát és mintha rajtam mulatna, felült a tanári asztal tetejére onnan nézve mit bénázok
- Feladom! – görnyedtem a zongorára az óra felében mikor századjára sem sikerült leütnöm egyszerre 2hangot ugyanazon időben
- Na, jó, engedj oda. – ugrott le az asztalról és kicsit arrébb tolva engem leült mellém a padra
- Nem kell! – néztem rá dacosan - megcsinálom!
- Tudom én azt, csak most kellene nem a jövő héten. – nézett rám megsemmisítően
- Bill így is eléggé dühös vagyok, muszáj még ilyenkor is, hogy goromba legyél velem? – dörzsölgettem a halántékom lehunyt szemekkel
- Oké meg sem szólalok! – ígérte, amitől megint csak felment a pumpa nálam
- Jól van. – álltam fel mellőle, felkaptam a táskám és kifelé indultam
- Most meg hová mész? – állt fel ő is
- Rendben én tudomásul vettem, hogy nem vagy hajlandó velem emberien beszélni sem elviselni, de ez ma nekem nem megy. – fordultam felé mérgesen. Először beszéltem vele ilyen nyíltan a 4 hónnappal ezelőtti balhé óta, sőt! Először beszéltem így egy tanárral és ez most meglepte épp úgy, mint engem.
- Hayley, azt hiszed, erről van szó? Hogy utállak? – mondta döbbenten
- Mi más lehetne az oka, hogy így viselkedsz velem?
- Te tényleg nem értesz semmit, igaz? Ennyire vak lennél? - nézett rám megütközve
- Írj be hiányzónak. – hagytam rá és kisétáltam
Untam már a gyerekes játékát, amit már hónapok óta űz velem. Azt mondja nem értem… Sokkal könnyebb lenne őt megérteni, ha normálisan viselkedne.
Bementem a szobámba és eldőltem az ágyamon mikor kopogtak. Kibotladoztam az ajtóig és mikor kinyitottam nem akartam hinni a szememnek.
- Bill? – meglepettségemtől a haragom arra az időre el is szállt
- Mint látod… - mondta ingatva a fejét mintha nem helyeselné azt, hogy itt van
- Mit akarsz itt? – bámultam a talajt – Eddig azt hittem az a stratégiád, hogy átnézel rajtam, nem az, hogy felidegesítesz.
- Nem hagyhatom, hogy igazolatlanod legyen itt a fél év végén…
- Kösz. – fújtattam
- És nem nézek át rajtad. – fejezte be mondani valóját mosolyogva
- Te tényleg fel akarsz bőszíteni.
- Pedig nekem nem ez a célom. Bár amennyire könnyen felkapod a vizet, még csak meg sem kéne erőltetnem magam. Kissé idegesnek tűnsz ma… - mosolyodott el rajtam
- Na, jól van. Írd inkább be! – akartam rá csukni az ajtót, de az beleütközött a lábába
- Várj már! – feszítette ki az ajtómat
- Mit akarsz még egy ilyen idegbetegtől? – mertem végre ránézni, mert annyira mérges voltam
- Sajnálom… nem mintha nem lenne igazam, de gonoszság ezt a szemedre vetni.
- Mit akarsz még itt?
- Csak kérdezni szeretnék valamit.
- Miért nem ezzel kezdted?
- Mert rám csuktad az ajtót… - mosolyodta el magát, amitől úgy éreztem még a csontom is vajjá vált
- Hallgatlak. – remegett meg a hangom, mitől újra elmosolyodta magát
- Lenne kedved eljönni velem ma suli után a parkba sétálni?
- Sétálni? – döbbentett meg ez a végkimenetel
- Igen tudod néha az emberek szoktak ilyen dolgokat csinálni… - magyarázta mosolyogva
- De február van. – néztem rá hihetetlenkedve
- Azt hiszem akkor is szoktak. – gondolkozott el, amin elnevettem magam –Eljössz? – kérdezett lágy hangon, aminek nem lehetett ellenállni, nem mintha annyira akartam volna.
- El. – bólogattam nagy szemekkel csendesen
- Öltözz fel jól! – mosolyodta el magát
- Hol találkozzunk?
- Ebédnél megmondom! Felesleges lenne visszajönnöd órára, 5 perc és vége. –tájékoztatott
- De Phil miatt muszáj mennem. – vettem vissza a cipőmet sóhajtozva
- Oh…- akadt el a lélegzete és elállt az útból
- Nem azt mondtad, hogy nekünk nem kéne ilyen jóban lennünk? – néztem fel rá miközben sétáltunk a terem felé és hallottam, hogy kicsengettek
- Igen. Más a nem kéne, és a nem akarom, hogy ilyen jóban legyünk.
- Tehát akarod? – bukott ki belőlem a kérdés
- Akarom. – bólintott, amelytől a szívem felgyorsult és hihetetlen forróság járta át a testem – Bár nem szabadna. – tette hozzá
- És ezt ki mondja? –kérdeztem és láttam rátapintottam a lényegre
- Tényleg jobb lenne nem jóban lennünk- terelte a témát a terem elé érve, ahol láttam, hogy Phil közeledik bűnbánó arccal
- Jobb. – emeltem ki ezt a szót, amin elmosolyodott
- Jobb! – mosolygott- akkor mindjárt találkozunk! – méregette Philt
- Igen. – bólogattam kicsattanó örömmel
Utolsó kommentek