jessyblog

 -22. rész-

Váratlan bejelentés

„A rossz hír letaglóz, de aztán továbblépünk. A remény viszont megbénít.”

Reggel épp, olyan jó kedvel ébredtem, mint, ahogyan álomba zuhantam. Az első órám Billel volt, akivel szorgosan tanultunk egy Whitney Houston dalt.

-      Ez most komoly? Kaptál tőle egy báli ruhát? – lelkendezett Denise

-      Pszt… - hallgattattam el hangos barátnőmet a folyosón a menza felé igyekezve

-      Jól van, jól van. De ugye tudod, hogy most eszeveszettül féltékeny vagyok rád!

-      Jajj Denise és az a puszi… - álmodoztam a felhők között járva

-      Le se tudná tagadni az a pasi, hogy mennyire bejössz neki!- mondta a már megszokott helyünkre mutatva Denise, ahol Bill, amint beléptem a menzára le sem vette rólam a tekintetét.

-      H… - mosolyodtam el magam káprázatos mosolyán

-      Na, menj csak kis lány, ne várakoztasd meg a herceget! – lökdösött előre barátnőm

-      Szia, Bill!- ültem le kissé szerencsétlenül az előtte lévő székre

-      Szia, Hayley! Miért van az-az érzésem, hogy a barátnőd mérges rám? – nézett el felettem Bill, ahol Denise halálos pillantásokat vetett felé

-      Hagyd rá!- legyintettem és elvettem Bill tálcájáról egy almát és beleharaptam

-      Jó étvágyat!- mosolygott rajtam nagyokat, ahogyan befaltam a gyümölcsöt

-      Bocsánat, de nagyon éhes voltam már.

-      Ehetnél kicsit többet is egy darab almánál. – tolta elém a tálcáját

-      Nem szeretnék meghízni.

-      Nincs miért aggódnod, ez a veszély nem áll fent!

-      Kicsinek elég dagi voltam… - vettem el a tálcáról 1 kekszet

-      Majd mutass fényképet! – mondta kissé bambulva

-      Baj van? – kérdeztem rá

-      Hát… - eszmélt fel- nem egészen.

-      Ez nem hangzik túl jól!

-      Azon gondolkozom, hogyan kellene neked beadagolnom… - vakargatta tarkóját

-      Megijesztesz! –néztem rá és közben minden féle rémesnél rémesebb dolgok kavarogtak a fejemben

-      Oh, pedig éppen az ellenkezője volt a célom!

-      Bill kérlek, mond már! – szóltam rá kicsit idegesen

-      Szóval csupán csak az van, hogy holnap Milánóba kell mennem az egyik nagyon jó barátom kollekciójának a bemutatójára.

-      Csak ennyi? –nevettem el magam és megkönnyebbültem- Odamész és 3 nap múlva jössz is vissza a bálra. – lelkendeztem, de mikor megvonaglottak vonásai nekem lefagyott mosolyom az arcomról.

-      Nem csak ennyi igaz? – kérdeztem nem is inkább tőle, hanem magamtól – Nem fogsz visszaérni péntekre.

-      Hayley, én nagyon sajnálom! – mondta sajnálkozva

Kicsit elkenődve ültem ott pár másodpercig lábamat lógatva a székről, mérlegeltem majd, úgy döntöttem, hogy ez azért még nem a világ vége.

-      Semmi baj!- mosolyogtam rá kedvesen- Majd máskor. –néztem az asztal lapját kicsit csüggedve

-      Hay!- becézgetett kicsit tanakodva, majd végül megfogta egy pillanatra a kezem – Ma megint nagyot nőttél a szememben!- mondta mosolyogva majd elengedte a kezem.

-      Menjünk!- álltam fel a székemről mikor meghallottam a csengőt és kisétáltunk a menzáról.

-      Ugye mérges vagy?! – mondta már a kedvenc kávézónkban ülve suli után

-      Azt nem mondanám, inkább csalódott.

-      Uh… az még rosszabb.

-      Semmi gáz, de tényleg!- nyugtattam meg, mikor egyszer csak ott termett a már jól ismert pincérfiú. A már megszokott vizslató szemeivel, ami már kicsit sem tudott zavarba hozni.

-      Hozhatok még valamit? – nézett rám nagy mosollyal a srác

-      Semmit. – vakkantotta oda Bill mielőtt megszólalhattam volna, majd a pincér meghajolt és elment.

-      Ez igazán nem volt szép! –ingattam a fejem a gyümölcs teámat kevergetve

-      Ahogyan minden alkalommal végig mér kocsányon logó szemekkel, na az a nem szép. – dühöngött a sütiét majszolva

-      Szóval Milánó, és mikor jössz haza? – tereltem

-      Vasárnap hajnalba, ha minden jól megy.

-      Az nagyon hosszú idő. – gondolkoztam el, nagyon fog hiányozni, de ezt mégsem mertem kimondani nyíltan

-      Még észre se fogod venni, hogy elmentem és már itthon is leszek. – bíztatott

-      Azt azért nem hinném.

Már a kollégium ajtaja előtt álltunk vagy 5 perce, de valahogyan nem akaródzott elköszönni egymástól.

-      Bejössz még holnap?- kérdeztem

-      Nem, mert reggel 9-kor indul a gép.

-      Hm… rendben, gondolom akkor nincsen első órám ugye?

-      És utolsó sem.

-      Aha. – csüggedtem

-      Jajj Hayley ne csináld már! Sec perc alatt itt vagyok, időd sem lesz hiányolni!

-      Én valahogyan jobban szeretem, ha el sem kell azon gondolkoznom, hogy lesz-e időm hiányolni téged. –dünnyögtem és még sosem szerettem volna ennyire, hogy magához öleljen. Mintha meghallotta volna a gondolataimat oda jött hozzám és lassan megölelt. Fényes nappal volt, a diákok csak úgy hemzsegtek az iskola előtti téren, de ez kivételesen Billt nem zavarta és most engem sem. Bár nagy volt a kockázat mi így búcsúztunk el egymástól.