jessyblog

 -9. rész-

Nem vagy mázlista

„Az ember nem azért szereti a maga választottját, mert a legkülönb, hanem ellenkezőleg: azért hajlandó könnyű szívvel lemondani a legkülönbről, mert szereti őt.”

Reggel irtó fáradtan keltem ki az ágyamból a telefonom csörgésére. Már 2 hónapja járok ide és még mindig nehezen viseltem a korán kelést. Képtelenség volt számomra visszaszokni a nyári henyélésemből a suliba. Mikor belenéztem a tükörbe inkább hasonlítottam egy űrlényre, mint egy emberi lényre. Féltem, hogy ma is elkések ezért tegnap este korábbra állítottam az órámat, így volt elég időm elkészülni. Napról-napra egyre jobban izgultam a Billel való énekóráim miatt. Valamiért volt egyfajta megfelelési kényszerem-énektanárom irányában, ezért míg készülődtem vagy 500-szor néztem a tükörbe. Egy vajszínű pólót vettem fel fekete mellénnyel, egy feszülős fekete csőnadrággal összekombinálva, és végül a szerelésemet megkoronáztam pár csillogós ékszerrel. Göndör hajammal nem tudtam mit kezdhetnék ezért egy hajráfot tűrtem frufrum mögé hagyva, hogy tincseim vállamra omoljanak. Keveset sminkeltem annak a mondásnak alapján, hogy a kevesebb néha több. Úgy kicicomáztam magam, mintha randira mennék és ez tudtam nem helyén való, de nem bírtam magammal.

Megint csak az ajtóban toporogtam valamiféle jelre várva, ami most sem jelent meg előttem. Vettem egy nagy levegőt majd benyitottam… és ott volt Ő. Helyesebb volt, mint álmomban vagy emlékezetemben. Ma nem zongorázott csak ült a tanári asztal tetején és szórakozottan bámult maga elé.

-          Jó reggelt Bill!- köszöntem rá kedvesen

-          Neked is Hayley!- villantotta rám káprázatos mosolyát, mitől számomra megszűnt a világ. Lefagyva bámultam mosolygós szemeit és hófehér tökéletes mosolyát. Hát már sohasem szokom meg?

-          Gyakoroltad a dalt?

-          Persze… még szép!

-          Hoztam neked is kávét! Nem tudtam, hogy szereted ezért olyat hoztam amilyet én szeretek remélem, ízlik majd!- ugrott le az asztalról és kezembe adott egy papírpohárba töltött habos, meleg kávét

-          Én…- néztem a kezemben lévő kávéra

-          Mi a baj? Talán nem szereted? Nem kell meginnod, ha nem szeretnéd, akár a fejemre is öntheted! – hadarta zavartan

-          Nem. – ingattam a fejem mosolyogva- Köszönöm, pontosan így szeretem csak megleptél… - biztosítottam

-          Ohhh… - nézett maga elé- igazán nincs mit!- mosolygott elégedetten

-          Nem haragszol, ha most ezt megiszom, mielőtt beénekelnénk?

-          Ne viccelj!- vette ő is kezébe sajátját és az enyémhez koccintotta poharát- Kezdjük jól a napot, ha már ilyen irdatlan korán kell felkelnünk.

-          Igazuk van a többieknek!- bólogattam az ablakon kibámulva a kávémat szürcsölgetve Bill mellett ülve

-          Mivel kapcsolatban?- nézett rám kíváncsian

-          Tényleg nagy mázlim van, hogy ilyen tanárokat kaptam. – mondtam, de nem mertem ránézni közben attól félve nehogy újból elpiruljak

-          Ez neked szerencse?- láttam a szemem sarkából, hogy döbbenten szegezi rám tekintetét

-          Szerinted melyik tanár issza meg a reggeli kávéját a tanítványával óra közben?- mosolyogtam még mindig magam elé nézve

-          Ez nálam csak megszokás!- rántotta meg a vállát hanyagul- Attól még nem vagy mázlista, de még mennyire nem vagy az.

Megdöbbentett, amit mondott és az is amilyen hangsúllyal ejtette ki a szavakat. Ez alatt a 60 nap alatt soha nem viselkedett így. Dühös volt, aminek nem láttam értelmét, pláne annak nem mit akart ez jelenteni. „nem vagy mázlista, de még mennyire nem vagy az.”Vízhangzottak szavai a fejemben. Itt ténylegesen elpirultam és bele sem mertem nézni közvetlenül szemeibe a nap elkövetkező részeiben. Feltűnően kerültem tekintetét miközben gyakoroltunk mind a 3közös óránkban és még ebédnél is mikor a velünk szemben lévő asztalnál ült Tom, Georg és egy ismeretlen tanár társaságában. Mióta itt vagyok még nem találkoztam vele, ha Denise nem mondta volna, hogy ő Billék zenekarjának 4. tagja, úgy is magamtól kitaláltam volna. Egyszerűen annyira nem illettek ebbe a környezetbe, mint pedagógusok, hogy azt bárki kiszúrta volna. Nem a stílusukkal volt a probléma, mert más tanár is elég extrém volt, hanem a korukkal. Üvöltött róluk, hogy milyen fiatalok és életvidámak még.

-          Ki vele mit követett el?- kérdezett halkan Denise az ebédem felénél

-          Ki?- néztem rá egy paradicsomot felszúrva villám hegyére

-          Lassan már fél órája bámul és téged hidegen hagy, szóval mit tett ez az Adonisz, amiért nem érdemli meg a figyelmed?

-          Egyszerűen csak nem értem… - néztem meredten a tányérom

-          Megpróbálkozol végig mondani, hogy megértsem, vagy itt fogok megőszülni?

-          Áhhh csak burkolt célzást tett arra mennyire nem vagyunk jó párosítás. – rántottam meg a vállam

-          Ezt nem mondod?!- kapta rá tekintetét Denise azonnal Billre

-          Hé! – szóltam rá halkan- ne bámuld már!

-          Nem értem ezt a férfit! – nézett rám végre értetlen fejjel

-          Hidd el, nekem is egy nagy rejtély! – zártam le a témát befejezve az evést és Billre sandítottam, akit épp Tom vágott oldalba így elkapta tekintetét rólam. Sietve távoztam az étkezőből Denissel a sarkamban. Még volt egy órám Billel, de ő nem viselkedett sokkal furcsábban, mint az előtte lévő hármon. Szépen csendesen gyakoroltunk majd egy „holnap találkozunk” -kal le is zártuk az egymással való kommunikálást erre a napra.

Dühös voltam magamra, amiért egész nap az az idegölő mondat járt a fejemben. Énekelhettem, zongorázhattam, gitározhattam, beszélgethettem anyuval vagy akár vásárolhattam Denisel és Philel semmi nem tudta annyira elterelni a figyelmem, hogy ne érezzem magam emiatt hülyén.

 -8. rész-

Álmatlan éjszaka

" Az élet egy nagy szerepjáték. Mindannyian játsszuk az általunk választott karaktert, és csak egy dolog van ami kizökkenthet minket a szerepünkből, s az nem más, mint a szerelem. Mikor jön valaki, aki az első perctől kezdve átlát rajtunk, az ő szemében az álarcunk lehull és megsemmisül. Csupán az igazi énünk érvényesül, ha akarjuk, ha nem, és ez az, ami néha annyira megrémít minket, hogy legszívesebben hanyatt-homlok menekülnénk, de hamarosan rájövünk, hogy e nélkül nincs értelme az életünknek. "

-          Tuti, hogy bejössz neki!- bíztatott Denise miközben a fagyinkkal sétáltunk egy sétányon

-          Denise, ő egy tanár!- tiltakoztam

-          És azt hiszed, neki nincsen szeme?

-          Ő nem néz úgy rám, ezt biztosan tudom!- váltottam gyorsabb tempóra- és egyébként is, miért pont én jönnék be neki?

-          Viccelsz? ! Hófehér porcelán bőr, hosszú, göndör barnásvörös haj, nagy ártatlan barnás zöld szemek, hosszú fekete szempillák, telt ajkak, vékony derék… Mit meg nem adnék azért, hogy nekem is ilyen alakom legyen!- borzadt el magától- Néztél te már tükörbe, csajszi?

-          Képzeld az év mindennapján!- forgattam a szemeimet, kicsit zavarban külsőm jellemzését hallgatva

-          Elmondanám neked, hogy a pasik imádják az ilyen kislányos alkatú nőket!

-          Még, hogy kislányos alkatú…- húztam el a számat- mond csak azt simán, hogy akkora vagyok, mint egy kutya ülve!

-          Ez hülyeség!- ellenkezett a fagyiját nyaldosva- bár, ha jobban megnézlek…- mért végig mosolyogva

-          Na!- böktem oldalba durcásan, amin elnevette magát

-          Hayley komolyan mondom, jó kis nő vagy te!

-          Kösz… egy velem egykorú srácnak talán.

-          Le sem tagadhatnád, hogy tetszik, remélem, tudod!- forgatta a szemeit

-          Ott egy csap! Megmosom a kezem. - sétáltam közelebb, hogy megmoshassam ragacsos kezeimet és számat

-          Még akkor sem, ha terelsz… - dünnyögte magában rajtam mosolyogva

-          Egyébként Denise, én meg a te testedért adnám el a lelkem! – gondolkoztam el a számat törölgetve

-          Az enyémért? – kerekedtek el szemei

-          Hosszú combok, sportos testalkat, vagány külső… - sorolgattam most én előnyeit magammal szemben

-          Elhiheted nagyon szar ilyen magasnak lenni! Nem találok egy rendes pasit, sem akinél ne lennék magasabb legalább 2-3cm-vel… - fújtatott

-          Miért? Milyen magas vagy?

-          175cm…

-          De jó lenne!- lelkendeztem

-          Hiszed! Egyébként otthon nincs pasid Hayley?- gondolkozott el

-          Nem… már nincs. –mosolyogtam

-          Már?

-          Mielőtt eljöttem szakítottunk.

-          És ezt te ilyen boldogan közlöd?

-          Jobb ez így… tudod ő a legjobb barátom…

-          Legjobb barát… - gondolkozott el- nem nagyon értem!

-          Ezt nem is nagyon lehet…

-          És akkor ti tartjátok a kapcsolatot?

-          Persze, pont mielőtt eljöttünk akkor beszéltem vele telefonon, hogy meg van- e még?

-          Kezdem érteni…- mosolyodta el magát

-          És neked van barátod?

-          Nem nincs és nem is kell!- hallottam a hangjában, hogy ő ezzel le is zárta a témát én, pedig nem firtattam

-          Ma este mit csinálsz?- kérdeztem már a kollégium ajtaján belépve

-          Próbálom elkerülni a szobatársam… - sóhajtott mélyeket

-          Ennyire rossz a helyzet?

-          Nem. Még rosszabb!

-          Ha gondolod, gyere át ma este is filmet nézni!

-          Áhhh folyton a nyakadon lógok már!

-          Örülök neki, addig is nem unatkozok!- mosolyogtam rá bíztatóan

-          Meggyőztél!- mosolyodta el ő is magát

-          Hívd át Philt is!- javasoltam

-          Ma egy csajjal randizik…

-          Még jobb! Akkor tartunk egy lányos estét!- mosolyogtam rá

-          Kösz Hayley!- ölelt meg

-          Nincs mit!

Egész jól alakult a délutánom. Megtanultam az új angol szavakat, ami szerencsére gyorsan ment majd elmentem gyakorolni egy kicsit zongorán. Körbe jártam az egész iskolát és a végén már egész jól kiismertem magam benne. Ami a legelképesztőbb volt, hogy nagyon sok stúdió féle szoba volt egy csomó hangszerrel felszerelve. Ez teljesen meglepett engem! Még keverő pult is volt, amin vissza lehetett hallgatni mit alkottál. Nagyon klassz ez az iskola, ezért lehet ilyen nehezen bejutni!

Este Denise átjött és megnéztük a „Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt” című filmet. Utána még beszélgettünk 2órát majd visszament a szobájába az őrült szobatársához én pedig vettem egy nagy fürdőt és lefeküdtem aludni.

Csak forgolódtam az ágyban és bambultam ki a fejemből. Túlságosan pörgött az agyam ahhoz, hogy eltudjak, szenderedni. Bill járt az eszemben, az én énektanárom, akiért mindenki odáig van a suliban, amit meg tudok érteni. Egyszerűen ő olyan volt, mint egy filmsztár, vagy mint egy regény szívdöglesztő főhőse. Megvolt benne minden, amire csak egy nő vágyhat: intelligens, jóképű, figyelmes, udvarias, humoros és érett férfi. Igaza volt Denisenek, miszerint: „Le sem tagadhatom, mennyire odavagyok érte.” Én tényleg nem akartam ezt érezni, de nem tudtam befolyásolni sem az eszem, sem pedig a testem. Mikor rá gondoltam a hideg rázott és kimondottan jó értelemben. Soha nem éreztem még ilyet azelőtt és ez iszonyúan megijesztett. Legszívesebben kiszaladtam volna a világból, amiért pont ő iránta rajongtam így. Nem kevés nehézség árán hajnali 2-kor sikerült elaludnom.

                        -7. rész-                          

„Mázlista vagyok”

"Mindannyian
keresünk valakit, azt a különleges személyt, aki majd megadja azt, ami
hiányzik az életünkből. Valakit, aki képes társaságot nyújtani, vagy
segítséget, vagy biztonságot, és néha, ha nagyon keressük, megtaláljuk
azt, aki képes mindhármat nyújtani. Igen, mindannyian keresünk valakit,
és ha nem találjuk, csak remélhetjük, hogy ő talál meg minket." 

A zongoraórám után még következett egy angol óra, amit megint csak csoportban tanultam. Bár nem ismertem ebből az osztályból senkit, nem is nagyon bántam. Így az egész órát végig ültem csendben a gondolataimba merülve. Nem voltam még itt csak egy napja, mégis hiányzott anyu és Conor. Kíváncsi voltam legjobb barátomnak vajon, hogy megy a beilleszkedés a Képzőművészetin. Biztos voltam benne, hogy nagyon ügyes, de mi lehet anyával, aki képes megölni magát akár egy darab kanállal is? Megígértem magamnak, hogy amint vége az óráimnak felhívom őket. Mire ezeken a dolgokon sikerült átrágnom magam, eltelt az óra fele. A kissé kopaszodó vöröses hajú férfi éppen a folyamatos jelen időt próbálta elmagyarázni, iszonyú monoton hangon. Erről eszembe jutott, hogy Bill fog-e nekem angol dalokat tanítani vagy maradunk az anyanyelvünknél? Tudom butaság a saját tanáromon agyalni, de mintha belső kényszer lenne, mindenről ő jutott az eszembe. Bárhogyan is próbáltam kitörölni gondolataimból alakját, ő mégis mindig visszafurakodott elmémbe. Általában könnyedén tudtam a saját gondolataimat uralni, de ez most nem úgy látszott és ettől szétvetett a düh. Úgy éreztem csak azért jár egész angol órán a fejemben, mert Denise belém beszélte. Mire kicsengettek annyira mérges voltam, hogy a gyomrom is remegett. És ezen az sem sokat segített, hogy mikor kiléptem a folyosóra mindenki megbámult. Nagy felüdülés volt számomra az ebéd Denise mellett ülve, bár egy falat sem ment le a torkomon. Ha bárki is, felém mert nézni barátnőm azonnal tudtára adta, hogy jobban teszi, ha a saját dolgára összpontosít, néha Phil is besegített neki. Ugyanakkor sikerült a nap végére annak a figyelmét is felkelteni, aki éppenséggel még nem hallotta mekkora ^„mázlista vagyok^”. Teljesen elegem volt ebből a napból. Imádtam a háttérben meghúzódni és felidegesített a tudat, hogy ez már az első napomon sem ment. Éppen a tálcámon heverő üres zacskót hajítottam be a szemetesbe mikor mellettem termett valaki. Felé fordítottam fejem, hogy megtudjam vajon most épp ki bámul bele az arcomba.

-          Szia. - mosolygott ellenállhatatlanul

-          Szi… szia!- remegett meg hangom döbbenetemtől

-          Te aztán nem viszed túlzásba az evést!- nézte üres tálcámat

-          Mmm… - tekintettem én is a tálcára mentséget keresve- Nem igazán tudok most enni…

-          Talán rosszul érzed magad?- kérdezett aggodalmasan

-          Nem, egyáltalán nem. – pirultam el odafigyelése miatt

-          Rendben, hát akkor nem is zavarlak tovább!- tette le a tálcáját

-          Nem zavarsz… - szegtem le a fejem az újabb pirulásom okán

-          Pedig szólj csak!- mondta reményteli hanggal, amit nem értettem

-          Ha így lesz… - tettem le én is a tálcám remegő kezekkel az övére- majd szólok!

-          Szavadon foglak!- bólintott mosolyogva- akkor órán találkozunk!

-          Igen…- haboztam hátha abba marad hangom remegése, ami tisztán kihallatszott beszélgetésünk során

Visszasétáltam az asztalunkhoz, miközben a hátamon éreztem a belém fúródott tekinteteket az egész ebédlőben. Halkan lerogytam a székemre és a fejemet karjaimba temettem.

-          Ez mi volt?- nézett rám Denise

-          Nem tudom…- dünnyögtem a fejemet fel sem emelve

-          Még, hogy nem jön be!- mondta Phil mosolygós hangon

-          Nem akarok róla beszélni. - sóhajtottam egy nagyot

-          Vele lesz most órád, ugye?- nevetett ki Denise

-          Ühüm!- vettem erőt magamon, hogy rájuk nézzek

-          De te legalább tudsz vele beszélgetni!- rántotta meg a vállát Denise

-          Bár nem valami gördülékenyen…

-          Hát ez kívülről nem így jön le!- mondta Phil

-          Ha közelebb álltatok volna, nem ezt mondanátok!

-          Egyébként ez a természetes bőrszíned vagy csak leégtél?- ugratott rákvörösségemre utalva

-          Nagy poén volt!- néztem rá gúnyosan és felkeltem a helyemről az ásványvizes palackomat szorongatva

-          El ne késs!- kacsintott

-          Most már tényleg fejezd be!- toltam be a székem

-          Akkor áll még a délutáni fagyizás?- nézett rám elfojtva a mosolyát

-          Még átgondolom ezek után!- indultam ki az ebédlőből felhúzott orral

Mielőtt beléptem volna a terembe, újra megtorpantam épp úgy, mint reggel. Mélyeket lélegezve próbáltam lenyugtatni egyre kapáló szívemet, majd benyitottam. Bill épp a zongora előtt ült és valamilyen lágy dallamos dalt játszott. Úgy vettem észre nem figyelt fel érkezésemre, ezért megálltam az ajtóban őt figyelve. Arca rezzenéstelen volt egyszerűen angyali. Lehunyt szemekkel játszott, szája szegletében kisebb mosollyal. Ujjai lelassultak, leütötte az utolsó billentyűt majd a zene abba maradt. Nagyot sóhajtott majd felnyitotta csodálatos csokoládébarna szemeit. Azonnal észrevett és zavartan nézett rám, mintha lebukott volna valamivel.

-          Ez csodás volt!- ragyogtak fel rá szemeim

-          Köszönöm. – bólintott kíváncsi tekintettel, amit nem tudtam hova tenni

-          Sajnálom, hogy nem szóltam, de nem akartalak megzavarni

-          Hayley, énekelnél nekem?- nézett rám kérlelő szemekkel, amitől fél másodperc alatt felgyorsult a pulzusom

-          Én…- gondolkodtam el vajon az énektanárom miért kér meg, hogy énekeljek neki mikor ez teljesen egyértelmű- Persze, mit énekeljek?

-          Amit csak szeretnél!- mosolygott

-          Hát…- jöttem zavarba mosolyától

-          Lehetne valami kortárs.

-          Rendben!- bólintottam, oda lépdeltem a zongorához ahol ült és lütöttem a G hangot

A Paramoretól a The Only Exception - t választottam. Imádtam ezt a dalt, ezt kimondottan sokat énekeltem. Szerencsére a közelsége miatt legalább a hangom nem remegett. Egész jól végig énekeltem. Nagy szemekkel nézett rám, de nem szólalt meg, amitől rám hozta a szívbajt.

-          Nem tetszik?- rémültem meg- Énekeljek valami mást?- nem felelt azonnal csak elmosolyodott

-          Csodás hangod van!- bólintott mereven a szemeimbe nézve, amelytől muszály voltam elkapni tekintetem

-          Köszönöm.

-          Igazán furcsán csengő hangod van és nagyon tiszta!- dicsért, de nem mertem ránézni- Hát akkor álljunk neki a munkának!- javasolta és felkelt a zongora elől

A kezembe adott egy kottát és azt kérte előbb szolmizáljuk, le együtt majd dúdoljam át magamban és majd ő segít zongorával kísérve elénekelni. Nem volt semmilyen nehézségem ezen a téren, hiszen nagyon sokat tanultam már ahhoz, hogy egy ilyen könnyű feladat jól menjen. Tehát minden gördülékenyen ment, míg nem a zongorás kísérethez nem érkeztünk.

-          Várj!- mondta mikor harmadjára énekeltem félre egy hangot és leállt

-          Sajnálom!- léptem közelebb a zongorához

-          Te imádsz mentegetőzni, igaz?- mosolygott rám

-          De annyira idegesítő lehet vagy századjára ugyanazt a dallamot játszani!

-          Hayley!- nézett fel rám a zongora előtt ülve- Nekem ez a dolgom és csak gyakorlunk! Hidd el volt már olyan tanítványom, akivel minden dalt 3 meg 4 napon keresztül vettem annyira nem ment a fülébe. Semmi sem sikerül elsőre! Nyugodj meg, dúdold el még magadban párszor, ha készen állsz, szólj, és újra elkezdjük. – mondta nyugtatóan, amitől automatikusan megnyugodtam és végig énekeltem magamban az egész számot újra

-          Oké, most menni fog!- bólintottam és felszegtem a fejem

Nem hibáztam többet, és végig csináltam! Vigyorogva énekeltem el az utolsó sort és büszke voltam magamra.

-          Ügyes vagy!- nézett rám elismerően Bill

-          Köszönök mindent!- bólintottam végre nem elkapva tekintetem arcáról, amin ő is elmosolyodott

-          Hát akkor végeztünk azt hiszem. – nézett a falon csüngő órára és abban a pillanatban kicsengettek

-          Rendben!- mosolyogtam rá és eltettem a kottát

-          A kollégiumban laksz, ugye?- kérdezett miközben kinyitotta előttem az ajtót

-          Igen. – léptem ki az ajtón

-          És rendes szobatársat kaptál? – sétált mellettem

-          Képzeld nem kaptam. Nekem nincs szobatársam! – ujjongtam

-          Ennek örülsz. – mondta kijelentve sem, mint kérdezve

-          Igen, nagyon! Szeretem a szabadságot. – rántottam meg a vállam

-          Bill! – halottam hátunk mögül valaki kiabálását és csak akkor vettem észre, hogy minduntalan megint mindenki minket bámul

-          Tessék? – fordult Bill Tom felé

-          Hello Hayley!- köszönt nekem Tom mikor én is megfordultam majd Billre sandított- Végeztem, jössz velem haza vagy megvárod anyut?

-          Sajnálom!- nézett le rám Bill sajnálkozva - a kocsim a szerelőnél van, és anyunak kitérő lenne engem haza vinni… - magyarázkodott, amit nem tudtam mire vélni

-          Persze!- pirultam el- menj csak!

-          Köszi, akkor holnap reggel! –mosolygott

-          Igen!- bólintottam - Sziasztok!

-          Hello, akkor holnap reggel!- utánozta Tom öccsét vigyorogva rám, majd Bill rátaposott a lábára és meglökte menetirányba.

-6. rész-

Utálom a feltűnést!

"Ha megtudsz, nézni valamit a saját szemeddel, akkor nincs szükséged arra, hogy mások véleményére hallgass. "

Meséltem még egy keveset magamról, de sajnos hamar kicsengettek és éppen akkor mikor végre teljesen belemelegedtem a saját történetem elregélésébe.

- Milyen órád lesz most?- kérdezett miközben feltettem vállamra a féloldalas táskám

- Gitár... és még meg kell keresnem a termem-sóhajtottam fel

- Hányas terem?- mosolygott rám betolva helyettem a székem

-315-ös?- néztem az órarendem

- Én is odatartok, ha nem ciki, hogy egy tanárral mászkálsz, szívesen elkísérlek!- nézett le rám hisz majdnem 2fejjel magasabb volt nálam

- Egyáltalán nem gond...- pirultam el

- Akkor...- tárta ki előttem az ajtót

- Köszönöm-vesztem el újra szemeiben és kisétáltam az ajtón

- Jut eszembe nem meséltél arról mi szeretnél lenni, ha nagy leszel. - mosolygott mellettem sétálva a folyosón

- Még fogalmam sincs... orvos, ügyvéd, tűzoltó, segédmunkás, éppen amihez hangulatom van-, gondolkoztam el-azt hiszem azért jöttem ide, hogy megtudjam, mi szeretnék lenni.

- Én egészen kicsi korom óta énekes akartam lenni, de látod végül mi lett belőlem! - mutatott végig magán, amin jót nevettünk

- Énekes, tanár és divattervező...- soroltam

- Ennyit a tervekről, sosem jönnek be!- mosolygott

- Bill!- néztem körbe csendesen a folyosón miközben sétáltunk

- Mond?- hajolt közelebb menet közben, hogy a zsivajtól halljon

- Miért bámul mindenki minket?- figyeltem a ránk szegeződő tekinteteket

- Fogalmam sincs. - nézett ő is körbe, és ahogy valakivel összetalálkozott tekintete az elfordult - Én már megszoktam!- rántotta meg a vállát

- Mondtam én, hogy félelmetes vagy!- mondtam halkan

- Gondolod, hogy ez állhat a dolog mögött?- suttogta nevetve, amitől újból kirázott a hideg

- Biztosra veheted!- bólogattam hevesen

- Akkor!- húzta ki magát még jobban és mogorva fejet vágott

- Rosszat fogok álmodni!- vicceltem el angyalarcát nézve, amitől hangos kacaj tört elő belőle, amibe az egész folyosó beleremegett és még inkább mindenki minket figyelt kocsányon lógó szemekkel

- Itt vagyunk! - rázta a fejét még mindig nevetve és kinyitotta előttem újból az ajtót. Ahol egy tincsekbe összefont hajú férfi ült az asztalon gitárral a kezében és átszellemülten játszott egy dalt. Kísértetiesen hasonlított arca valakiére, de akár hogyan is törtem a fejem nem jöttem rá. A dal lassabbra váltott majd a húrok hangja teljesen elhalkul. Vigyorogva ránk emelte tekintetét és akkor összeállt a kép. Ez a mosoly tudtam kire emlékeztet ő Tom, Bill ikertestvére! Bár külsőre kicsit sem hasonlítanak csak angyalarcuk.

- Már a folyosó végéről hallottam, ahogyan jössz öcsi!- huppant le az asztalról, letette a gitárt nagy odafigyeléssel és felénk vette az irányt

- Igen Hayley folyton megnevettet!- nézett rám Bill mosolyogva

- Úgy. - mért végig Tom elgondolkodva majd Billre nézett kíváncsi tekintettel - Szóval Hayley.

- Hayley a tanítványom... és a tiéd is!- mondta Bill megkomolyodva, amit nem tudtam mire vélni

- Tényleg?- szaladtak fel szemöldökei Tomnak - Szia, Tom Kaulitz!- nyújtott kezet

- Jó napot, Hayley Morgen!- fogtam vele kezet

- Csak simán Tom, oké?! Ha elkezdesz itt tanár urazni megbuktatlak!- nézett rám komolyan én pedig nyeltem egy nagyot

- Szia, Tom!- néztem rá nagy szemekkel, amin elmosolyodta magát

- Ne ijesztgesd a diákokat!- mosolygott Bill is - Tőlem már így is rémálmai lesznek...

- Azt nem csodálom!- vigyorgott

- Csak a tollamért jöttem!- mondta Bill

- Miért?- nézett Tom csodálkozva Billre majd elmosolyodott - Jah a tollad!- fordult az asztala felé és odanyújtott neki egy tollat amiről egy meztelen nő nézett vissza

- Nagyon vicces vagy!- forgatta a szemeit Bill

- Hayley vigyázz Bill bácsival,mert 3-4éve még talán az esete is lettél volna!- kacsintott rám Tom amitől azonnal elöntötte az arcomat a forróság

- Kapd be Tom!- mutatott be neki Bill és a kezébe dobta a tollat - Tartsd meg!

- Kösz! - vigyorgott Tom ingatva a fejét

- Akkor majd találkozunk!- nézett rám Bill barátságosan

- Igen. - bólintottam mosolyogva Bill pedig kilépett a teremből

- Mázlid van, hogy ilyen jó tanárokat kaptál!- ment vissza Tom gitárjához önelégült fejjel

- Ha tudnád, hogy féltem!- találtam meg a hangom leülve a 3. padba

- Azért nem látszol olyan elveszett kiscsajnak!- kezdett el valami szép dallamot játszani

- Nem is vagyok nagyon az...- mondtam

- Ennek örülök, mert egy félénk kislánnyal nem tudok dolgozni!

- Oké értem! Ígérem, nem leszek nyuszi! Belevaló leszek!- bólintottam erőt véve magamon

- Fú most felizgattad a fantáziám!- vigyorgott kajánul majd a kezembe adott egy gitárt – Lássuk, mit tudsz! Mutass nekem valami dögöset!

Elkezdtem játszani azt a számot, amit még Conor tanított nekem kb.1éve. Imádtam ezt a dalt, mert gyors és élettel teli volt.

- Hm... Fall out boy. - gondolkozott el - Nem is rossz!- mosolyodta el magát

- Ciki?- nevettem el magam

- Nem! Komolyan tetszik! De még nem az igazi! A refrénben inkább így fogd le!- mutatta

45percen keresztül gyakoroltunk, de nem bántam. Tom nagyon jó tanár volt és bár nagyon kemény férfinak mutatta magát, láttam a szemeiben mennyire érzékeny is tud ő valójában lenni. A gitár után jött a közös órám Denisel és Philel aminek nagyon örültem. Még el sem kezdtem keresni a termemet mikor Denise már ott loholt a nyakamban.

- Csajszi, hogy lehetsz te ekkora mázlista!- kiabált

- Ezt, hogy érted?- néztem rá csitítva

- Az egész suli erről beszél! A két Kaulitz tanít téged. A világ 2leghelyesebb pasija Johnny Depp után!- lelkendezett

- Ez tényleg ekkora szám?- néztem körbe, ahogyan mindenki, aki mellett elhaladtam átható tekintettel figyelt

- Viccelsz?!Bármelyik diák cserélne veled,még Phil is irigykedik!De mesélj milyen Bill?- kíváncsiskodott

- Nagyon rendes!- bólogattam mosolyogva

- És miket mondott? Tényleg kinyitotta előtted az ajtót?!Mindent tudni akarok!- pattogott Denise

- Ne már! Ezt honnan hallottad?- ráncoltam homlokomat

- Ez a legpletykásabb iskola a világon!- nevetett bólogatva - Na de mond már Bill miket mondott!

- Tomra miért nem vagy kíváncsi? Nem úgy volt, hogy ő is jó pasi?- ragadtam le a részleteknél

- Igaz ő is jó pasi!- mosolygott végignyalva ajkait- De mindenki inkább Billre van rákattanva, mert olyan titokzatos!

- Titokzatos?- nevettem el magam arra gondolva, hogy reggel majdnem elmondta az egész életrajzát

- Beszélgettél vele?

- Muszály volt...- mosolyogtam - elvégre a tanárom!

- Én tuti nem tudnék a közelében kinyögni semmi érthetőt!

- Az igazat megvallva nekem sem nagyon ment, de valahogyan elnézte nekem...

- Jaj, ne keljen már mindent harapófogóval kiszedni belőled!- mondta beérve a termünkbe, ahol megint én voltam a figyelem középpontjában. A fél osztály utánam fordult, ahogyan végig mentem a sorok közt.

- Ezt nem tudnák befejezni?- suttogtam - Nagyon kikészítő már...

- Nincs jobb dolgotok?- kérdezte Denise szemrehányóan a minket bámuló diákokat, akik menten el is fordultak - Szóval...folytasd már!

- De nem tudom, mit mondhatnék...- néztem a padlót

- Bejön neked?- mosolyodta el magát, amin én elpirultam - Bejön neked!- jelentette ki, nevetve, amitől újból szúrós tekintetek cikáztak felém

- Ne hülyéskedj már, ő a tanárom!- csitítgattam

- Jaj hagyjuk már ezt az ósdi szöveget!A XXI. században élünk,kislány!Nehogy ez problémát jelentsen!

-7év van köztünk Denise!- mondtam halkan ellenkezve

- Ohhh egy érett férfi! Fogd csak fel így! Mit meg nem adnék egy ilyenért?!- álmodozott vigyorogva

- Hagyd már abba!- fogtam be a száját cserfes barátnőmnek

- De ha egyszer...- kezdte el monológját

- Nem érdekel, nem tetszik és zárjuk le a témát!- pakoltam ki a könyveimet az asztalra és elkezdtem egy szendvicset majszolni

- Hééé Hayley!!! - jött be Phil a terembe kiabálva. Láttam a szemem sarkából, ahogyan Denise rosszallóan ingatja a fejét. – öhm...jó étvágyat!- fejezte be Phil mondatát halkabban majd közelebb sétált - Mi a probléma?- kérdezett rá

- Hayley utál a középpontban lenni és váltig állítja, hogy Bill nem jó pasi. - mondta Denise unottan, amitől majdnem eldobtam az ennivalóm

- Én nem mondtam, hogy rossz pasi!- ellenkeztem

- Tehát helyes?- mosolyodta el magát Denise

- Azt sem mondtam, de ne magyarázz bele ebbe semmit!- szóltam rá

- Oké, oké!- emelte fel kezeit mikor becsengettek

- Te azért majd elmondod mi volt, ugye?- mutatott Phil Denisere mielőtt a helyére sietett volna

- Nem tudok sokkal többet, mint te!- mondta a lilahajú lány fancsali képpel

A zenetörténelem órát egy nem túl színpatikus öreg hölgy tartotta. Na, ő nem kérte, hogy tegezzük! Sőt még külön meg is említette, hogy csakis tanárnőnek hívhatjuk. Miután vége lett ennek az órának is, siettem zongorára, amit Georg Listing tartott. Meg sem lepődtem mikor kiderült, hogy ő is volt bandatag Bill zenekarából. Nagyon rendes volt, vele is az egész órát végig beszélgettem.  Tényleg óriási mázlistának éreztem magam, hogy ilyen jó tanárokat kaptam.

 -5. rész-

Tanár úr

"Egy mondás szerint, onnan tudhatod, hogy fontos dolog történt az életedben, hogy utána már nem tudsz úgy élni, mint azelőtt. Kaptál valakit, vagy éppen elveszítetted, nagyon megbántottak, vagy te tetted, aztán pár pillanatra kívülről láthatod az életed. Érzed, valami végérvényesen megváltozott. Mélységeid kékje, magasságaid zöldje egymásra borul a távolból, apró pontok az emberek. Aztán belekortyolsz a kávédba, visszarepülsz a földi reggeledbe. Érzed a szemetelő esőt, de ma valahogy még ennek is örülsz. Mert változol."

Egész éjszaka forgolódtam annyira izgultam. Csupán pár órát sikerült aludnom és mikor felkeltem már késésben voltam, mert nem szólt az ébresztőm. Hangosan szitkozódva kezdtem hiper sebességgel készülődni, majd éppen olyan gyorsan rohantam át a folyosókon a termemet keresve. Tudtam, hogy előző nap meg kellett volna néznem. Már 10perce becsengettek mikor végre megtaláltam a termet.

- Jól van Hayley! Mindenkivel elő fordul, hogy késik! Nyugi tégy jó benyomást!- suttogtam lehajtott fejjel a kilincset markolászva. Hallottam, ahogyan bent valaki zongorázik valami életteli, vidám dalt majd vettem egy mély lélegzetet és bekopogtam. A zene abba maradt.

- Gyere! - szólt ki egy kedves lágy hang és én benyitottam

Ami ott fogadott nem az volt, amire számítottam. Egy férfi állt velem szemben lehengerlően mosolyogva a fekete zongora előtt. Végig mértem tetőtől talpig: sötétszürke testhez simuló öltöny volt, rajta amit a könyökéig felhajtott, alatta egy fekete pólóval. Farmernadrágot viselt egy nagy ezüst díszes övcsattal és egy fekete bokszcipővel, amit nem kötött meg. Hollófekete torzonborz haja volt felfelé állítva, oldalt pedig lezselézve. Lassan tévedtek szemeim angyalarcára és alaposan végig pásztáztam azt. Hófehér bőre, határozott élű járomcsontja, telt ajkai, tökéletes vonalú orra és óriási csillogó barna szemei voltak hosszú, sötét szempillákkal szegélyezve. Még a vér is megfagyott bennem, ahogyan elemezgettem arcát. Ő pedig felvonta tökéletes ívű szemöldökét és kivillantotta vakítóan fényes fogait.

- Szia, én Bill Kaulitz vagyok!- szólalt meg dallamos hangon, amitől kirázott a hideg

- Jó napot...reggelt!- ráztam meg a fejem,hogy ki tudjak nyögni legalább egy bemutatkozás félét- Hayley Morgen a nevem...

- Örülök Hayley!- mosolyodott el újra esetlenségemen és közelebb sétált majd kinyújtotta felém kezét mellyen egy ezüst karlánc díszelgett

- Én is. - fogtam meg forró kezét, amitől elöntött a melegség így lesütöttem szemeimet

- Késtél pár percet, talán nem találtad a termet?- mosolygott megértően

- Igen...én...- hebegtem, amin újra elmosolyodta magát - Elaludtam.

- Ohhh... – csodálkozott - Képzeld én is majdnem...nem csörgött az órám!

- Én igazán sajnálom tanár úr! - próbáltam mentegetőzni

- Nem szükséges Hayley, előfordul az ilyen!- villantott rám még egy káprázatos mosolyt - És kérlek, tegeződjünk! Nem vagyok én még olyan idős!

- Rendben tanár úr!- bólintottam zavartan

- Bill!- javított ki mosolyogva

- Igen, Bill!- pirultam el

- Gondoltam a mai órán még nem vetjük bele magunkat a munkába, hanem megismerkedünk. Hisz fontos, hogy ismerjük a másikat, ha 4éven keresztül én leszek a tanárod, és persze biztosan én is tanulok majd tőled! - mosolygott barátságosan kihúzva nekem egy széket, amin elcsodálkoztam mennyire udvarias.

Meg akar ismerni? Lepődtem meg. Nem nagyon értettem mit akarhat rólam megtudni.

- Persze. - bólintottam majd helyet foglaltam

- Hidd el sokat fog segíteni a közös munkánk során!- bizonygatta

- Oké. - néztem rá csendesen

- Na, jó, kezdjem én?- ajánlotta fel segítőkészen

- Ühüm!- hozott zavarba újra kedvességével

- Jól van! - vett egy mély lélegzetet - szóval Bill Kaulitz Trümper vagyok Gordon Trümper, az igazgató nevelt fia. Simone Trümper az édesanyám az igazgató helyettes. Van egy ikertestvérem Tom, ő is a suliban dolgozik ő gitártanár. Itt élek Tommal Hamburgban egy szép kis kertes házban. Pár éve volt egy rock zenekarunk a Tokio Hotel, de muszáj volt abba hagynunk és pihennünk, mert még tinédzseren futottunk be így nem is nagyon tudtuk kiélni magunkat. A bandánknak volt még két tagja, Georg és Gustav. Ők is itt tanítanak zongorát, basszusgitárt és dobot. Úgy volt, hogy csak 1évet halasztunk, de a banda az óta sem állt össze sok ember sajnálatára, viszont mi ezt az életet jobban élvezzük. Néha még összejövünk zenélgetni, de már csak magunk közt játszunk. Viszont, ami a legjobb az egészben, hogy megmaradtunk barátoknak, ha bármi baj van, rájuk épp úgy számíthatok, mint a családomra. Magamról még annyit, hogy imádok a szabadidőmben ruhákat tervezni és néha piacra dobok egy-egy kollekciót, tegnap töltöttem be a 25-öt és élvezem az életet. - fejezte be a rövidke életbeszámolót

Próbáltam lépést tartani vele, de olyan sok külső és belső hatás ért, hogy ez számomra csaknem lehetetlen volt. Először is az döbbentett meg mennyire megnyugtató és édes hangja van. Aztán az első mondata, hogy az igazgatók, akikről Denise ódákat zengett az ő szülei. A következő az volt, hogy van egy ikertestvére, aki csakugyan itt tanít. Kíváncsi voltam ő hogyan nézhet ki? Végül a zenekarjáról elmesélt történet csapta ki nálam a biztosítékot. Vajon erről én miért nem tudtam? Hogy-hogy nem mondta még senki, hogy 4valódi gazdag rock sztár tanít itt?

Csak bénán meredtem magam elé a gondolataimba merülve.

- Azt hiszem nagyjából ennyi...- gondolkozott el Bill is kizökkentve engem az elmélkedésből

- Fú...- bámultam még mindig magam elé

- Most te jössz!- hallottam meg lágy hangját

- Én...- néztem végre közvetlen szemeibe először

Tudtam, elvesztem! Nem úgy nézett rám, ahogyan a többi ember...egyszerűen mintha belém látna. Átható tekintettel figyelt ő is engem épp úgy, ahogyan én őt az imént. A szívem akkorát dobbant, amitől féltem, hogy ő is meghallott. Több ideig tartott már ez a szemezés, mint amelyet eltudtam, viselni. Hirtelen lehajtottam fejem, amitől barnásvörös göndör, hosszú fürtjeim arcomba omlottak, ezzel eltakarva szemeimet.

- Hát akkor most te jössz...mesélnél nekem te is magadról?- kérdezett mézes-mázos hangon, amitől újra kirázott a hideg

- Mit mesélhetnék?- fixíroztam tovább a földet

- Mondjuk azt honnan jöttél? Itt élsz Hamburgban?- próbált segíteni

- Mmm...- próbáltam összeszedni magam majd felemeltem fejem, hogy ránézhessek, miközben összemakogok valamit- Nem innét jöttem a környékről! Eggből érkeztem... az egy kis falú...

- Dél Németország, ha jól tudom... - mosolygott barátságosan könnyítve a táralgást

- Igen. - néztem rá döbbenten, hogy ennyire tájékozott, pedig ezt azért nem sok ember tudja, pláne itt Hamburgban.

- Néha figyeltem földrajzórán. - magyarázta nevetve, amin végre én is elmosolyodtam magam- Reméltem, hogy tudsz mosolyogni! Azt hittem ennyire rémisztő vagyok!

- Picit- mosolyogtam rá kicsit oldottabban

- Picit?- vonta fel szemöldökét hangosan nevetve - Ezt se mondták még nekem!

- Tényleg nem?- néztem feketére festett körmeit és kihúzott szemeit csodálkozva

- Soha!- ingatta a fejét ő is csodálkozva kérdésemen

- Ne érts félre nem vagy annyira ijesztő...- magyarázkodtam újból, amin megint jót nevetett

- Ez igazán megnyugtató, köszönöm!

- Én... inkább meg sem szólalok. - hallgattam el

- Jajj semmi baj... igazán! Nem gáz, hogy félsz tőlem, de ha nem hagyod, abba számíthatsz valami igazán rossz osztályzatra!- fenyegetett nevetve

- Rendben, próbálok erőt venni magamon. - mondtam meglepődve, hogy végre végig tudtam mondani egy értelmes mondatot

- Ajánlom is!- bólintott- Most pedig mondj még valamit magadról! Hány éves vagy?

-1hét múlva leszek 18!- mondtam szomorúan

- Fúúú jó öreg vagy már!- nevette el magát

- Tényleg?- estem kétségbe, ez volt az egyetlen dolog, ami miatt képes voltam kiborulni... az ÖREGEDÉS!

- Nem, egyáltalán nem!- mosolygott megnyugtatva

 -4. rész-

Az évnyitó

"  A legnagyobb hiba, amit életed során elkövetsz az, ha állandóan attól félsz, hogy elkövetsz egyet. "

Szeptember 1.-je van. Vidáman pattantam ki az ágyamból dél körül. Elpakoltam az utolsó dobozokat is majd elkezdtem készülődni. Gondoltam felveszek egy szoknyát, mert jó-jó, hogy elég modern ez a suli,de azért csak illik szép ruhában megjelenni egy évnyitón. Denisenek nagy mosollyal nyitottam ajtót egy ölelés kíséretében.

- Áhhh...csajszi,szia!- nevetett Denise

- Szép napot!- mértem végig extravagáns viseletét - Így is lehet menni az évnyitóra?- pásztáztam végig sárga bőrnadrágját, fehér pólójával és lila bőr mellényét, amely teljesen passzolt hajához és sminkjéhez.

- Kislány!- nevetett ki- Akár pizsamában is mehetnék senki nem szólna meg! Művészek vagyunk vagy mik...a külsőnk tükrözi a belsőnket,szokta mondani az igazgató...

- Jújj Gordon Trümper!- mondtam emlékezve a nevére az értesítő levelemből

- Ja, ha tudnád milyen jó fej! Őt aztán mindenki imádja!- lelkendezett Denise, míg én bezártam magam mögött az ajtót

- Kíváncsi vagyok már rá...- mondtam csendesen sétálva

-2perc és meglátod!- kacsintott

- Phil hol van?

- Már ott van a haverjaival. Foglalnak nekünk helyet.

- Értem.

- Nézd!- mutatott egy nagy ajtó felé –na, ez itt az Akadémia, innentől már nem a kollégiumban vagyunk - lépett be az ajtón,de én megtorpantam

- Mit csinálsz?- nézett rám hátra

Ránéztem, sóhajtottam egyet majd beléptem én is az ajtón.

- Életemben először vagyok itt!- ragyogtak fel szemeim a meghatottságtól

- Ez most komoly?- mosolyodta el magát Denise és közelebb lépdelt hozzám

- Bocs. - szegeztem le tekintetem a földre zavaromban

- Semmi gáz, ez tényleg nagydolog!- bólogatott elismerően és megragadta a kezem - De, ha tovább ömlengünk, elkésünk!- húzott maga után

Belépve abba a nagy terembe éreztem, ahogy kiver a víz. Utáltam a tömeget és ott viszont az volt! Nagyobb volt a helység még egy mozi teremnél is, és mindenhol székek voltak. Már értettem miért előadói terem a neve. Denise végig pásztázta a tömeget majd megállapodott a szeme valahol. Én is arra felé tekintettem és megláttam, ahogy Phil a középső sorban kapálózik, hogy észrevegyük.

-          Ott a helyünk!- húzott Denise újra keresztül a tömegen majd lecsüccsentünk a helyünkre

Épp, hogy helyet foglaltunk máris egy középkorú férfi lépett fel a színpadra. A terem egy varázsütésre elcsendesedett kisebb felszólítás nélkül.

-          Na, ő Gordon!- lökött oldalba Denise suttogva

Nagyon színpatikus volt első látásra. Fekete inget, fehér-fekete gitár mintás nyakkendőt, amit hanyagul kötött meg és egy farmer nadrágot viselt. A haja barna színű volt és félhosszú. Barátságosan elmosolyodott majd neki kezdett beszédének. Monológját az elsősök köszöntésével kezdte. Majd felvázolta a tanév menetét a különböző bálokkal, szünetekkel, vizsgákkal együtt. Felhívta a figyelmünket a könyvtár használatára és, hogy ma van az utolsó nap azok számára, akik tantárgyat akarnak cserélni, leadni vagy felvenni. Végül elmondta a házi rendet, melyet poénnal ütött el. A takarodóra külön kitért még pedig, hogy este 11óra után nincs átjárkálás a kollégiumban a fiú szárnyból a lányba sem fordítva.

- Bár mindenki tudja, hogy ezt a szabályt senki nem tarja be azért elmondtam. - mondta vigyorogva, amin az egész terem jót nevetett. - Azért ebben az évben is vigyázzatok az őrrel,mert most is szolgálatban lesz a mai naptól kezdve… - itt az egész tömeg egy emberként sóhajtott fel, amin Gordon nagyot mosolygott. - Jaj gyerekek azért kellenek a szabályok, és ugye én nem árulhatom el, hogy hajnali 4-kor van az őr váltás...- sajnálkozott csibészes mosollyal, mikor egy szőke hajú csinos középkorú hölgy lépett fel a színpadra.

- Köszönjük igazgatóúr!- ingatta a fejét mosolyogva a hölgy és oldalba lökte Gordont

-Ő ki?- kérdeztem suttogva Deniset

-Ő Simone Trümper, Gordon felesége. Ők ketten alapították az Akadémiát...Simone művészetet tanít és nagyon rendes asszony. - hadarta Denise

- Akkor sikeres tanévet kívánok srácok!- fejezte be Gordon a rövidke beszédét

- Ne felejtsétek el, hogy ma kapjátok meg az órarendjeiteket és ma tudjátok meg kit melyik csoportba osztottak be. Tisztába vagytok vele, hogy ilyenkor nagy a felfordulás! Kérlek titeket, segítsétek a kollégáimat, hogy túléljük ezt a napot!- vette át a szót Simone, majd mindenki felkelt a helyéről és ment a dolgára

- Szerintem add le azokat a tárgyakat!- mondta Denise látva, hogy az órarendemet bambulom már vagy 5perce a gazdasági irodában

- És, ha később szükségem lesz rá?

- Ne viccelj! Hol lenne rá szükséged?- hihetetlenkedett

- Na, jó. - fújtam ki magam és beálltam abba a sorba, ahol átalakíttathatom az órarendem

- Kint megvárlak!- mondta Denise kezében ő is az órarenddel majd kiment a szobából.

Fura egy órarend volt, nagyon egyhangú. Mindennap majdnem mindegyik órában pont ugyanaz a tantárgy szerepelt, mint az előtte lévő napon. Habár, hogy leadtam 4órát így tényleg nem volt sok. Én 1 nap legalább 8-9órára számítottam, de ahogy kiderült csak 6-7óráim lesznek naponta. Ám ami nagyon megrémített az-az volt, hogy mindennap lesz minimum 2énekórám. Ezt azért kissé sokallottam!

- Na?- vette ki kezemből azonnal a papírt, ahogy kiértem

-A zenetörténeten egy csoportban leszünk!- mosolyogtam

- Ez az!!!

A nap további részében még elmentünk Denisel kettesben átvenni a tankönyveinket. Gyorsan megettük a késői ebédünket, majd áthívtam magamhoz dvd-zni.

- Mennem kell!- állt fel az ágyamról mikor vége lett a filmnek

- Ilyen korán?- néztem az órámra

- Tudod kifogtam egy elég idegesítő szobatársat, aki ilyenkor megy zongorázni...és,hogy ne kelljen hidegvízben zuhanyoznom utána, ezért addig gyorsan lefürdöm, míg nem jön vissza. - magyarázta forgatva a szemeit

- Öhm...értem. - vontam össze a szemöldökeimet

- Akkor holnap reggel 9-kor kezdődik az első napod!- mosolygott kedvesen - Milyen órával is kezdesz?

- Ének- vágtam rá

- Az kemény! Ének az emeltszintű óráidhoz tartozik, ugye?

- Igen, tehát holnap mindennek jól kell mennie...- stresszeltem magam

- Nem akarlak megijeszteni, de én utálom az énektanárom. Nagy mázli, hogy csökkentettben tanulom. A 20énektanárból 1-2 jó fej van csak. - mondta majd rémült tekintetemet látva még hozzá tette- De a remény hal meg utoljára! Lehet, te valami tűrhetőt fogsz ki!

- Hát kösz Denise...- mondtam magamba roskadva

- Jaj Hayley, nyugi már ne görcsölj! Minden rendben lesz!- tette vállamra kezét bíztatóan

- Oké!- sóhajtottam fel

- Na, most már tényleg mennem kell! Holnap találkozunk 2. órában és sok sikert!- ölelt meg majd elment

Hogyne, mintha így se lettem volna teljesen kikészülve a magán énekórától még Denise is rátesz egy lapáttal. Komolyan úgy éreztem jobb lenne inkább, ha minden tantárgyat csoportosan oktatnának. Persze van pár olyan óra, amit képtelenség, mint a zongora vagy a fuvola, de az ének nem ilyen! Vagy mégis?

Mi lesz, ha nem tetszem az énektanárnak és 4éven keresztül vele kell dolgoznom mindennap 2 vagy akár 4órát is? Eszméletlenül meg vagyok ijedve! De nem csak miatta, hanem a másik magánórám miatt is. Régóta zongorázom és jól kijöttem az eddigi tanárommal, de ha ezzel nem így lesz? Ha mind a két tanárom utálni fog? Imádok énekelni és belehalnék, ha a tanárom nem szeretne.

 -3. rész-

Új élet kezdete

"Aki barátot talál, kincset talál."

Nagyon pocsékul éreztem magam. A vonatom összesen 2órát késett az átszállásnál,a taxi pedig ami az Akadémiára vitt volna eltévedt velem útközben és ha még ez sem lett volna elég,még az állomáson elkezdett szakadni az eső. Eláztam, fáztam, ideges voltam és éhes. Délután 5 óra helyett 8-ra értem oda a Rockschoolhoz ahol még mindig esett az eső. Nem tudtam beengednek-e a Kollégiumba pláne, hogy 3órát késtem...

Ott álltam a gyönyörű épület előtt miközben bőrig áztam egy nagy bőrönddel a kezemben. Mélyet sóhajtottam majd felmentem a lépcsőn és benyitottam a nagykapun. Vagyis nyitottam volna, ha azt nem találom zárva.

- Szuper!- forgattam a szemeimet és elkezdtem dörömbölni vagy 5percen át ütöttem az ajtót hiába, mikor valaki oda jött és ajtót nyitott.

- Sajnálom hajléktalanokat nem fogadunk be!- nézett végig rajtam egy nálam kicsit idősebb baseballsapkás srác

- Én nem...- kezdtem el magyarázkodni megszeppenve mikor láttam,hogy elmosolyodik- Hayley Morgen vagyok!- nyújtottam neki kezet

- Phil. - rázott velem kezet még mindig vigyorogva, de nem nyitotta kijjebb az ajtót

- Phil hagyd már szegény csajt!- lökte arrébb a fiút egy élénk lila hajú lány majd kitárta előttem az ajtót és segített behúzni a bőröndömet.

- Köszi!- mosolyogtam rá

- Áhhh semmiség, a tesómat a fejére ejtették kiskorában párszor és sajnos nem fejlődött ki az agya rendesen...- húzta el a száját majd elmosolyodott

- Igazad van, de nekem legalább van!- kacsintott a baseball sapis fiú

- Denise Müller vagyok, ő pedig a dilis bátyám Phil...- fogott velem kezet kedvesen Denise

- Örülök!- mosolyogtam rájuk

- Most jársz itt először, ugye?!- nézett rám a lány

- Ennyire látszik?- pirultam el

- Hát...kicsit!- bólogatott nevetve- Gyere csajszi, segítünk megkeresni a szobád!Phil a bőrönd!- parancsolt rá testvérére engem pedig a porta felé kezdett húzni

Ekkor néztem csak igazán körbe. Gyönyörű volt belül is az Akadémia, tágas folyosók,vidám színű falak,néhol bükkfából készült burkolatok, és ami a legjobban megtetszett az egésznek a hangulata!Mindenhol emberek, elszórtan csoportokban,egyedül,fotelekben,lépcsőfokokon ülve,hangszerrel a kezükben és csak zenéltek,beszélgettek vagy jót hülyültek. Az egész olyan pezsgő és szabad volt.

A portás a pulton ült gitárral a kezében és csak úgy spontán játszott valami klassz dalt.

- Fred!Ő itt Hayley Morgen. Odaadnád a szoba kulcsát?- kérdezte az extrém külsejű lány a hosszú hajú férfitől

-506-os szoba. - nézett meg egy papírt majd kezébe adta a kulcsom és tovább pengette a húrokat teljesen átszellemülve.

Miközben mentünk fel az emeleten mindenhol pakolászó embereket láttam tehát nem csak én hozom el a fél szobámat a kollégiumba.

- Ez itt a lányok folyosója...a fiúké az épület másik végében van komoly megfontolásból. - nevette el magát Denise

- Értem és nem mehetünk át egymás folyosójára?- kérdeztem

- Csajszi ez nem egy börtön!- nevette el magát- Odamész, ahová akarsz!

- Persze csak este 11-ig.-mondta Phil

- De persze azért vannak a szabályok, hogy megszegjük őket!

- Szóval akármikor átjöhetnek a fiúk?- kerekedtek el szemeim

- Aha, ha nem buknak le az éjjeli őrnél! De ez nem mindig jön össze. - nevetett Denise

- Én még soha nem buktam le!- jelentette ki Phil büszke fejjel

- Vagy legalábbis ebben a tanévben...- pontosított húga kinyitva a szobám ajtaját

- Hűha!- füttyentett Phil

- Nagyon király szobát kaptál!- nézett elismerően Denise, én pedig beljebb lépdeltem

- Szobatárs?- néztem rájuk meglepetten mivel 2 üres ággyal találtam szembe magam

- Örülj neki, hogy nincs!- mondta Phil megrántva a vállát

- Na, mi megyünk is pakolj ki! Ha kellene, valami csak szólj itt lakom két szobával arrébb-figyelmeztetett Denise-9-kor van ma vacsi, ha gondolod, jöhetsz, velünk csak kopogj át!

- Oké, mindent köszönök!- néztem utánuk és magamra is hagytak

Körbe néztem a szobában. Nem volt nagy, de nagyon otthonos. Narancssárga falak, két 1személyes ágy, 1kis tv, 2 nagy barna színű ruhásszekrény, színben hozzá illő író asztallal és 1éjjeli szekrény a 2ágy között. A költöztetők a dobozokat a szoba közepére tették tehát lassan el kellett kezdenem kicsomagolni. Ám még valami nagyon tetszett a szobában, volt egy kisebb fürdőszoba káddal és WC- vel na meg egy mosdókagylóval. Gyorsan vacsora előtt még felhívtam anyut és Conort, hogy megérkeztem majd bekopogtam az 504-es szobába Denisehez. Mosolyogva nyitott ajtót majd magával cipelt az ebédlőbe, ami egy nagy terem volt kinti asztalokkal egybekötve, tehát akár kint is ehettünk volna az udvaron.

- És honnan jöttél?- kérdezett Denise 1 brokkolit felszúrva a villájára

- Eggből, dél Németország...- magyaráztam a teámat szürcsölgetve

- Azta jó messziről jössz!- figyelt fel Phil is aki az egyik haverjával beszélgetett eddig

- Hát igen.

- Mi Berlinből. - mondta Denise

- Szép város!- mondtam csendesen

- Jah...az!- csámcsogott Phil - egy koszfészek!

- Legalább is ahol mi laktunk. - egészítette ki Denise

- Ti ikrek vagytok?- kérdeztem rá végre, amit már az eleje óta akartam, mert kicsit sem hasonlítottak egymásra

- Igen, ez a tökfej 10perccel előbb jött a világra. - nézett bátyja felé

- Hányadikosok vagytok?

-2.! - húzta ki magát Phil amin elmosolyodtam magam

- Egy év alatt bele lehet szokni ebbe a légkörbe?- néztem a furcsábbnál-furcsább zenélő embereket körülöttünk

- Elég rá 1 hónap is!- legyintett Denise vigyorogva

- És a tanárok jó fejek?

- Már amelyik...- húzta el a száját Phil - imádkozz,hogy jó tanárokat kapj!

- Milyen tárgyakat vettél fel?- kérdezett a lila hajú extrém sminkű lány

- Ének, zongora, gitár, zenetörténet és a csökkentettek: angol, matek, magyar, biokémia, földrajz. - sorolgattam remélve, hogy semmit sem hagytam ki

- Az szép, lesz elég gondod!- mondta Denise

- Mért ez sok?

- Én a helyedben legalább 3órát leadnék...

- Én vagy az utolsó 5-öt!- viháncolt Phil a tányérjába

- Komoly?- néztem rá meglepetten

- Így is nehéz lesz hozzá szoknod az első évben, minek túlterhelned magad? Én a csökkentettek közül csak az angolt hagynám meg. Leérettségiztél már, akkor minek tovább matekkal és ehhez hasonlókkal kínlódni?!- mondta Denise

- Lehet, igazad van!- bólintottam

- De ez csak az én véleményem!- rántotta meg a vállát

- És a közös órákon tényleg lehet, hogy vegyesen leszünk? Úgy értem, hogy évfolyam szerint is?

- Igen ez elő szokott fordulni hisz vagy 1000-ren járunk ide és mindenki más-más órákat vesz fel, tehát néha megesik az ilyesmi...

- Szóval lehet akár, hogy veletek is összekerülök 1 órán?

- Meglehet!- mosolygott - Mi is felvettük Philel a zenetörténetet.

 - Klassz lenne egy órára járni!- fejeztem be a vacsorámat

- Úgy látom, mi jól kifogunk, jönni!- mondta mikor visszaértünk a szobáinkhoz

- Én is így látom!- mosolyogtam

- Jössz velünk az évnyitóra az előadóiba holnap délután?

- Persze, szívesen!

- Oké akkor addig pakolj ki, ha jól láttam elég sok cuccot hoztál!

- Mondhatni...

- Szólj, ha segítség kell, holnap 2-re itt vagyunk érted!

- Feltétlenül, jó éjt!

- Jó éjt Hayley!- intett

Nagy mázlistának éreztem magam, hogy Denisel találkoztam. Rendes volt tőle, hogy ennyit segített annak ellenére,hogy nem is ismer. Ugyan nem tudtam, hogy miért pont engem szemelt ki magának Denise, mégis jól esett. Ha a megérzésem nem csal, ez egy szép barátság kezdete.

Miután még aznap este elpakoltam a ruháimat a szekrénybe néztem egy kevés ideig a tv-t, lezuhanyoztam, majd nyugovóra tértem az új szobámban.

 -2. rész-

Hiányozni fogsz!

 Ne légy szomorú, ha búcsúzni kell. Búcsúra szükség van az új találkozáshoz. S az új találkozás, bár percek vagy életek múlnak el közben, barátok számára bizonyosság.

- Conor!- néztem rá estefelé az ágyában fekve nyakig betakarózva

- Hm?- pihegett mellettem

- Ugye vége lesz?- kérdeztem tudva a választ a kérdésemre

- Igen. - bólintott szomorúan és magához húzott

- Soha sem felejtelek el!- fúrtam fejem mellkasába

- Hé!- fordította fejem maga felé - Ne mond ezt! Még ne! Van még majdnem 3hónapunk együtt, ami rengeteg idő! Ne kezdj itt nekem búcsúzkodni tök feleslegesen!- szólt rám

- Rendben!- pusziltam meg a száját mosolyogva

- Most inkább koncentráljunk arra, hogy sikerüljön megírnom ezt a hülye dolgozatot egy 3-masra legalább. - vette fel tankönyvét a földről a ledobált ruháink alól

- Jó, na, figyelj...- kezdtem el neki magyarázni a feladatot

Tudtuk mindig is, hogy nem vagyunk egymáshoz illőek és nem érzünk egymás iránt mást mint testvéri szeretetet, de mi mégis elkezdtünk járni 2éve.Egyszerű volt és nem túl kötött mégis jó érzéssel töltött el minket,hogy vagyunk egymásnak. Mi voltunk a tökéletes lelki társak és én nem bánok semmit, még ha most el is kell válnunk…

Conornak kivételesen mégsem lett igaza a "rengetek idő"- vel kapcsolatban. Ez a pár hónap észveszejtően gyorsan elszállt. Próbáltam a legjobban kiélvezni a nyarat és sok időt tölteni anyuval, na meg Conorral de valahogy mégis úgy éreztem, hogy túl kevés időnk maradt. Alig volt már két napom Szeptember 1. ig ami idegölő volt. Minden barátomtól elbúcsúztam és megígértem a szünetben haza látogatok majd. Anyu lebeszélte a költöztetőkkel, hogy ma bepakoljuk a kocsiba a cuccaimat és ők majd elviszik, a kollégiumba ahol lerakják a szobámba. Holnap délben indulok egy másik élet felé és már nagyon izgulok. Egészéjszaka forgolódtam, mert nem tudtam aludni tudtam nem lesz más választásom. Gyorsan felhúztam az edzőcipőmet és már siettem is át a szomszéd házhoz. A létra neki volt döntve a ház oldalának, amit áttoltam a nyitott ablakhoz majd felmásztam. A barátom édesen szuszogott az ágyában a takaróját lerugdosva magáról. Haja összekócolva, arca kisimulva épp, mint egy baba. Elmosolyodtam, lerúgtam magamról a cipőm és befeküdtem mellé az üres helyre magunkra húzva a takarót.

- Tudtam, hogy nem bírod ki!- suttogta rekedtes hangon majd magához húzott

- Izgulok!

- Hayley...- cirógatta a vállamat becézgetve- Talpra esett kiscsaj vagy!Nem lesz semmi baj!

- Talpra esett?- nevettem el magam

- Na, jó kicsit esetlen, de ez csak az előnyödre válhat! - nevetett ő is

- Kösz!- forgattam a szemeimet

- Nyugi már, minden rendben lesz!- puszilt bele a nyakamba

- Remélem. - kényelmesedtem el karjai közt

- Jó éjt baba!- szuszogott

- Jó éjt Cony!- szenderültem mély álomba végre

Másnap Conorral nálunk reggeliztünk, mert anyu palacsinta, gofri napot rendezett a tiszteletemre. Az utolsó bőröndömet is bepakoltam az indulásra készen állva. Conor szüleitől még ott helyben elbúcsúztam, de Conor és anyu kivittek a vonatomhoz. Teljesen időben érkeztünk a vonatom délben indult.

- Akkor...- álltam meg Conorral szemben induláskor

- A viszlát erre a jó szó!- mosolygott esetlenségemen

- Viszlát. - mosolyodtam el magam

- Ne tegyél úgy mintha örökre mennél!

- Igaz!- bólintottam

- Amint találkoztál egy nálam helyesebb pasival hívj, hogy lecsekkolhassam! Bár nem mondom, hogy könnyű lesz...- egózott

- Hívlak!- ígértem- Te pedig, ha találtál magadnak egy rendes lányt, aki kibírja azt az elviselhetetlen természeted!

- Ne viccelj! Rajtad kívül nem létezik olyan csaj. - mosolyodott el

- Hiányozni fogsz!- öleltem magamhoz

- Mindig is te leszel számomra a tökéletes nő!- ölelt ő is szorosan magához majd utoljára megajándékozott édes csókjával

- Na, jó! Jót ne halljak és sok szerencsét!- borzoltam még egyszer utoljára össze haját és elengedtem

- Hajrá baba!- nézett rám bíztatóan

- Szia, anya!- öleltem át

- Szia, kincsem vigyázz magadra!- érzékenyült el

- Megígérem!- puszilgattam meg

- Na, menj, mert lekésed a vonatod!- törölgette a könnyeit

- Rendben, sziasztok!- vettem el Conortól a bőröndömet

- Ha odaértél hívj!- szólt rám anyu

- Oké!- bólogattam majd elindultam életem első nagy kalandja felé.

 Mindig a tiltott gyümölcs a legédesebb

**********************************

 -1. rész-

A levél

"Nem tudhatod milyen az élet, amíg nem éltél."

 Remegő kezekkel nyitottam fel a sárga borítékot és vettem ki belőle a hivatalosnak tűnő papírlapot.

Tisztelt Hayley Morgen!Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a hamburgi Rockschool Akadémiára...

Nem is olvastam tovább csak sikítozva szaladtam be anyuhoz a házba.

Kincsem mi történt?- ijesztettem rá édesanyámra, aki a konyhában sürgött-forgott.Egy szót sem szóltam csak az orra alá dugtam a levelet, amit ő buzgón olvasni is kezdett.Büszke arccal másztam fel Conor ablakához a háznak támasztott létrán. Éppen valamelyik könyvét bújta, amivel nagyon rám ijesztett.

- Húúú Conor, te mit csinálsz?- lépdeltem oda hozzá meglepetten

- Ha nem látnád, tanulok!- mondta fel sem nézve a könyvéből

- Te?- ültem mellé az ágyára neki támasztva fejem a vállának és belenéztem olvasnivalójába - Matematika???- nevettem el magam

- Valamikor el kell kezdeni...- adott egy puszit édesen arcomra majd újra a könyvre meredt

- Jól vagy?- érintettem kézfejem homlokához

- Prímán!

- Elmondod nekem mi ütött beléd? Egy meztelen nő alakját látod valamelyik képletben, vagy ez talán egy átverés, amit felteszel a netre? Na, jó áruld el hol a candicamera!- néztem körbe szobájában

- Hagyj már, tanulok!- lapozott egyet

- Nem gondolod, hogy ezzel elkéstél egy ici- picit így az év vége előtt 1 héttel?- vettem ki a kezéből a könyvet és ledobtam a földre

- Frau Gülch azt mondta, hogyha az utolsó dolgozatom megírom, 3-masra átenged matekból. Tehát nem nagyon van választásom. Anyu kinyír, ha megbukok és pótvizsgáznom kell. - kutatta elő hátizsákjából gyűrött füzetét és visszafeküdt mellém majd azt kezdte olvasgatni

- Ez most komoly?- bámultam rá, de ő rám sem hederített

Felvettem a ledobott könyvet a földről és alaposan átnézegettem miből írja azt a nyomorult dolgozatot. Mosolyogva nyugtáztam,hogy ezt a részt pontosan értem Conor pedig nem hülye!Ezt akár 15perc alatt is elég, ha elmagyarázom, neki ő pedig 5-ösre megírja akár holnap is az írásbelit.

-      Pedig én sokkal izgalmasabb délutánt terveztem...- húztam el a számat

Azonnal rám emelte tekintetét én pedig kihívó mosolyra húztam ajkaimat.

- Ha jobban meggondolom csak nem lesz olyan nehéz az a pótvizsga! - vigyorogta el magát, eldobta kezéből a füzetet és rám mászott

- Áhhh...tanulj csak az sokkal érdekesebb!- néztem rá ártatlan szemekkel

- Fogd már be te hülye liba!- mosolyodta el magát és megcsókolt. Én átkulcsoltam lábaimat derekán ő pedig felállt velem és az ablakhoz botorkált, miközben én elszántan faltam ajkait és becsukta majd elhúzta a függönyt.

- Felvettek Hamburgba!- szakadtam el tőle egy pillanatra mosolyogva

- Tényleg?- nevette el magát boldogan

- Ma kaptam meg a levelet!- bólogattam

- Úristen te vagy a világ legügyesebb csaja!- húzott magához és újra megcsókolt, majd letett ágyára.

- Én is ma kaptam meg a papírt felvettek Münchenbe a Képzőművészetire!!!- kiabált vigyorogva

- Cony fantasztikus vagy!- csókoltam most én meg

Mindketten osztoztunk egymás boldogságán. Régóta erre vágytunk és most összejött. Conort azóta ismerem, mióta az eszemet tudom. Az anyja az én anyukám gyerekkori legjobb barátnője és az apja az én apukám legjobb barátja volt. Ami ha belegondolunk teljesen természetes egy ilyen kis faluban, amiben mi élünk. Németország déli részén van egy Egg nevű település, lakosainak száma:821fő itt lakom én édesanyámmal kettesben egy szép kis kertes házban. Édesapám 5éves koromban halt meg agyvérzésben. Apró, halvány emlékeim vannak róla, de anya sokat mesélt nekem arról hogyan is nézett ki, mi volt a hobbija, hol ismerkedtek meg és ehhez hasonlók. Anyán kívül nincsen más élő rokonom.17vagyok és az életem értelme anyukámon kívül a zene! 6éves korom óta benne vagyok a helyi kórusban és 8éves korom óta zongorázom, pár éve megpróbálkoztam a gitárral is. Sok mindent tudok már, de még többet akarok megtanulni. Erre pedig a legjobb megoldás: Németország legnevesebb Zene Akadémiája a Rockschool. Ám minden jóban van valami rossz. Mégpedig az, hogy az Akadémia Németország másik felén van, Hamburgban. Mivel a város az én kis falucskámtól több száz kilométerre fekszik, oda kell költöznöm a kollégiumba. Nem szívesen hagyom itt anyut, de muszáj a saját utamat járnom.

 Először is nagyon szépen köszönöm barátnőmnek; Riának, hogy segített létrehozni az első blogomat! Nagyon sok mindent köszönhetek neki és remélem egyszer a jövőben viszonozni tudom azt a sok szívességet amiket ő tett nekem. <3

***

Sziasztok!

Ebben a blogban kitalált történeteket olvashattok, próbálok minél változatosabb témákban írni, hogy ne legyen túlságosan egy hangú az oldal. Mivel középiskolába járok nem tudom garantálni, hogy minden nap lesz friss, de igyekszem sűrűn részeket gyártani nektek. Véleményeiteket boldogan várom még ha kritika is!Írhattok a chatbe vagy akár e-mailt is a: jessyblog@citromail.hu -ra.

Jó szórakozást, remélem tetszeni fog mindenkinek! ;)

Puszi:Jessy*